KO: Messi kedvetlen, Neymar harcképtelen

Szerző: SHLétrehozva: 2014. április 17. 23:29
Már csak a bajnoki cím maradt a Barca számára a szezonban, de jelenleg ebben a versenyben is csak a harmadik számú esélyesnek számít. Csőstül jön a baj a BL-ből kiesett, a kupadöntőben alulmaradt katalánoknál: Leo Messi kedvetlen, Neymar és Jordi Alba szezonjának vége, José Manuel Pinto már közölte a társakkal, hogy nem marad az együttesnél. Igazolni se tudnak.

"Meglep, amit látok Messitől, és egy kicsit aggaszt is. Valami történhetett vele, mert eddig a legnehezebb meccseken is számítani lehetett rá, apait-anyait beleadott. Nem az igazi a hozzállása, a motiváltsága. Nem látok a fejébe, de szomorúnak tűnik, mintha gyötörné valami, soha nem láttam ilyennek" - mondta el véleményét az Esports en Xarxa helyi lap újságírójának Juan Manuel Asensi, a Barca korábbi csapatkapitánya.

Ritkán mondják egy támadóra, hogy gödörbe került, amikor a meccsenkénti gólátlaga 1 fölötti. Pedig ez a helyzet most Messivel, aki olyan magasra tette a lécet a maga számára az utóbbi években, hogy most, amikor nem tűnik igazi vezéregyéniségnek, még a katalán sajtó is megtalálta magának.

Egyrészt igaz, hogy Messi 20 gólt termelt február elseje óta, másrészt viszont az is tény, hogy három hete nem ért el akciógólt.

Az utóbbi meccseken kiküldte a jobb oldalra edzője, talán elsősorban azért, hogy Neymar balról indulva több teret kapjon. Cesc kísérte középen a támadásokat amolyan hamis kilencesként.

A húzás nem vált be, de ez a probléma már nincs napirenden, Neymar ugyanis lábfejsérülést szenvedett a Real ellen szerdán, négy hétre kidőlt, minden bizonnyal a vébén látjuk legközelebb. (A hírt a Barca is megerősítette, hozzátéve, hogy Jordi Alba combja meghúzódott, rá is hasonlóan hosszú kihagyás vár.)

Így a következő hetekben minden Messi körül forog majd, ami a támadójátékot illeti.

Egy kis vérfrissítés ráférne erre a Barcára a nyáron, csakhogy - mint ismeretes - a FIFA eltiltotta új játékosok szerződtetésétől a következő két átigazolási szezonra, mert megszegte a fiatalkorú játékosok nemzetközi átigazolására vonatkozó szabályokat. A katalánok azóta egyébként fellebbeztek az ítélet ellen.

Címkék: Lionel Messi
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu