Megint? Rooney távozásáért könyörgött

Létrehozva: 2013. május 9. 10:02
A három évvel ezelőttihez hasonló távozási kérelemmel élt két héttel ezelőtt Wayne Rooney a Sky Sportshoz eljutott értesülés szerint. A Manchester United szerint a támadó nem eladó, de már a Chelsea-t is emlegetik.

Zajlik az élet a Vörös Ördögöknél, egy nappal az elmúlt évek legnagyobb bejelentését követően a tekintélyes sportcsatorna szivárogtatott ki információkat a klub belső életéből. Tudomásuk szerint Rooney nem érzi jól magát a Robin van Persie mögötti másodhegedűs szerepkörben, és új kihívás után nézve távozni szeretne a nyáron.

Úgy hírlik, hogy két héttel ezelőtt leült tárgyalni Sir Alex Fergusonnal, akit arról próbált meggyőzni, hogy engedje el az idény végén. Nem ez lenne az első ilyen alkalom, hiszen három évvel ezelőtt kis híján továbbállt, de akkor meggyőzték és új, öt évre szóló szerződést aláírva kötelezte el magát, ebből még két és fél év van hátra.

A gyárvárosiak reakciója, ahogy korábban, ezúttal is gyors és határozott volt. Még szerdán jelentettek meg egy rövid közleményt, amelynek lényege, hogy „Wayne Rooney nem eladó.” Ettől függetlenül bőven benne van a pakliban, hogy másodjára már nem tudják megtartani a csapatot 2004 óta erősítőt futballistát, és tényleg távozhat.

A hírek persze azonnal spekulációkat indítottak el a sajtóban, így először a Bayern München neve merült fel, a The Mirror csütörtöki számában pedig a Chelsea-t emlegeti. Nagyjából 30 millió fontjába fájna Roman Abramovicsnak.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu