Most dől el Neymar sorsa

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 17. 17:58
HÁTTÉRINFÓKKAL. Javában zajlik a Neymar-csúcs Sao Paulóban, Raül Sanllehi, a Barca egyik igazgatója több segítőjével azért utazott csütörtökön brazil metropoliszba, hogy lezárja a tárgyalásokat, és már ezen a nyáron a katalán sztárcsapatban folytathassa a világ egyik legkeresettebb támadója, a Santos brazil válogatott játékosa.

Minden jel arra mutat, hogy a Real és a Bayern csak kívülállóként figyeli a Neymar-csúcs fejleményeit, ahol egy meglehetősen bonyolult üzlet körvonalai látszanak.

Neymar játékjogának 45 százalékát a Santos, 10 százalékát az édesapja, 40 százalékát a DIS ügynökség, 5 százalékát pedig a Teisa cég birtokolja, az egyeztetés minden résztvevőjének egyöntetű akarata szükséges az átigazoláshoz.

A hajlandóság bizonyára megvan, különben nem küldte volna Brazíliába Sandro Rosell elnök Sanllehit. Neymar is szívesen folytatná a Barcában, bár neki jobban megérné, ha csak 2014-ben váltana, miután lejárna a szerződése. Ebben az esetben egy petákot sem kapna érte azonban a Santos (ugyanakkor az is igaz, hogy 2014-ig még rengeteg szponzori pénzt kasszírozhatna Neymarral).

A katalán Sport szerint a DIS-szel, már másfél éve kötött titkos előszerződés (10 millió eurós előleggel, 80 milliós kifizetéssel járó büntetőzáradék elállás esetén) már "megágyazott" az igazolásnak, valójában már csak a pontos részletek kidolgozási folyik a nagyszabású tárgyaláson a "résztulajdonosok" és a Barca között. A vételár 45 millió euró körül lehet majd.

A megállapodást hátráltatja, hogy Neymar édesapja a Konföderációs Kupa utánra halasztaná a transzfert (amikorra tovább emelkedhet a focista értéke). Ha minden jól megy, akkor sem lesz a héten bejelentés, mert a Santos az állami bajnokség döntőjét játssza vasárnap az ősi rivális Corintihiansszal. A bukmékerek szerint az azonban nem kérdéses, hogy összejön-e a váltás.

Neymar következő klubja lesz szeptember 1-ig, a szorzók:
Barcelona 1.08
Bayern 6
Real 33
City 33
PSG 40


HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu