Nagy dobbantásra készül az MU

Szerző: SHLétrehozva: 2014. október 19. 20:14
Az MU április eleje óta nem nyert tétmeccset idegenben, a WBA ideális ellenfélnek látszik arra, hogy megtörjön ez a széria, hiszen a 2013-2014-es kiírásban a legkevesebbszer tudta otthon tartani mindhárom pontot (négyszer). Hétfő esti PL-csata a húszszoros bajnokkal!

A Unitednél már Jones, Young és Herrera, sőt Carrick és Smalling is edzésben, közülük az előbbi három akár játszhat is. Louis van Gaal arról számolt be, hogy már csak négy játékost kell sérültként számon tartania: Evanst, McNairt, Lingardot és Valenciát.

A közelgő, Chelsea elleni (otthon) és Manchester Cityvel szembeni (idegenben) rangadókra tehát össze is állhat az MU legerősebb kezdője.

A Vörös Ördögöknek addig is Birminghamben dobbantanának egyet, Wayne Rooney nélkül, aki eltiltását tölti, akárcsak az elmúlt fordulóban az Everton ellen.

Gera Zoltán egykori csapatánál többek között Varela és Yacob is maródi, Brunt viszont vállalhatja a meccset a legfrissebb jelentések szerint.

A United zsinórban harmadik győzelmére hajt, a WBA megszakítás nélküli harmadik hazai sikerét érné el (a Hull és a Burnley elintézése után).

Tavasszal 3-0-ra nyert ugyanebben a stadionban a Moyes-féle MU.

A várható kezdők:

WBA: Foster - Gamboa, Lescott, Dawson, Pocognoli - Garner, Mulumbu - Morrison, Sessegnon, Brunt - Berahino.

MU: De Gea - Rafael, Jones, Rojo, Shaw - Di María, Blind, Fletcher - Mata - Falcao, Van Persie.

Oddsok:
WBA: 4.6
döntetlen: 4
MU: 1.75

Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Chelsea FC 8 7 1 0 23-8 +15 22
2. Manchester City 8 5 2 1 18-8 +10 17
3. Southampton FC 8 5 1 2 19-5 +14 16
4. West Ham United 8 4 1 3 15-11 +4 13
5. Liverpool FC 8 4 1 3 13-12 +1 13
6. Manchester United 7 3 2 2 13-10 +3 11
7. Arsenal FC 8 2 5 1 13-11 +2 11
8. Swansea City 8 3 2 3 11-10 +1 11
9. Tottenham Hotspur 8 3 2 3 10-11 -1 11
10. Stoke City 8 3 2 3 8-9 -1 11
11. Hull City 8 2 4 2 13-13 0 10
12. Aston Villa 8 3 1 4 4-12 -8 10
13. Everton FC 8 2 3 3 16-16 0 9
14. Leicester City 8 2 3 3 11-13 -2 9
15. West Bromwich Albion 7 2 2 3 8-9 -1 8
16. Crystal Palace 8 2 2 4 11-14 -3 8
17. Sunderland AFC 8 1 5 2 8-15 -7 8
18. Newcastle United 8 1 4 3 8-14 -6 7
19. Burnley FC 8 0 4 4 4-13 -9 4
20. Queens Park Rangers 8 1 1 6 6-18 -12 4
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu