Nem igazolhattak, most túl sok a hiányzó

Létrehozva: 2014. október 24. 00:52
Nincs valami irigylésre méltó helyzetben a Lens, amelyet átigazolási embargóval sújtottak, és mostanra már a legfontosabb emberei közül dőlnek ki sorban. Az amúgy is esélyes Toulouse-nak így még könnyebb dolga lehet.

  • A francia bajnokság, 11. forduló, a 9. fogadja a sereghajtót.
  • A Toulouse évek óta egy stabil középcsapat, amely általában az Európa-ligáért harcolt, mint hátrafelé kellett volna, hogy nézelődjön. Hazai pályán a múlt szezonban nem volt valami acélos, 19 meccsen mindössze ötször nyert. A nyáron eladta legjobb játékosát, Serge Aurier a PSG-t választotta, és ment a nagy reményekkel érkezett Eden Ben Baszat is, viszont maradt a házi gólkirály Wissam Ben Yedder. Fiatalokat igazolt, masszív csapat állt össze, ami pontosan tudja hozni az elmúlt évek eredményét.
  • Eddig pontosan ennyit nyújt, a vártnál több gólt kap, de Ben Yedder tovább szállítja a gólokat, már hatnál jár, így nincs akkora gond. Otthon eddig tűrhető, 2-2-0-s mérleggel, így a Lyont verte, a PSG-vel 1-1-re zárt, a kiesőjelölt Caennel viszont 3-3-as kalandra kényszerült.
  • A Lens évek óta a másodosztályban sínylődött, pedig infrastruktúrája és múltja alapján abszolút élvonalbeli. Stadionja például egyik lesz a 2016-os Eb helyszíneinek, így fejlesztési pénzeket is kap. A tavaszra esélyessége ellenére kínok kínjával sikerült a feljutás, mégpedig egy ismerős név, a Carlo Ancelotti előtt a PSG-it irányító Antoine Kombuaréval. A pénzügyi gondok azonban állandósultak, olyannyira, hogy nem igazolhatott a nyáron. Elveszítette legjobb kapusát, a védelme és a középpályája még elmegy, de támadásban nem üti meg a szintet. A kiesők közé várták, de azért nem reménytelen helyzettel.
  • Csatárai (benne a magyar gólkirály Adamo Coulibaly) öt gólt kapartak össze, a csapat nyolcig jutott, ebből négyet egy meccsen. Pedig az idényt két győzelemmel kezdte, de már hat forduló óta nyeretlen és utolsó.
  • Különösen rontja helyzetét, hogy öt kezdő játékosa kidőlt, így az első számú kapus, két kezdő védő, egy kezdő középpályás és egy kezdő támadó.
  • Elnézve a Lens botrányos helyzetét a Toulouse a bukik által belőttnél is nagyobb favoritnak látszik.
  • Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!
FRANCIA BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ:

TOULOUSE-LENS 20:30 óra

Toulouse, várható kezdő: Boucher - Moubandje, Grigore, Veskovac, Akpa-Akpro - Regattin, Aguilar - Doumbia, Ninkov, Pesic - Yedder

Lens, várható kezdő: Belon - Ba, Landre, Baal, Cavare - Valdivia, Bourigeaud, Cyprien - Nomenjanahary, Coulibaly, Jadeyaoui

Oddsok: Toulouse (1,60), döntetlen (3,55), Lens (5,60)

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu