Pastore: 100 százalék, hogy maradok!

Létrehozva: 2013. május 24. 15:24
Teljes mértékben elégedett a Paris Saint-Germainnel Javier Pastore, aki második idényében már bajnok lett a fővárosi együttessel. Mint mondta, hálás a klubnak és 100 százalék, hogy marad a nyáron.

A Palermótól 2011-ben 42 millió euróért vásárolt középpályás végre felért a csúcsra és jelentős trófeával a kezében zárta a szezont. Ennek ellenére pletykák arról szóltak, hogy Carlo Ancelotti Real Madridhoz való távozása hatással lehet a 23 éves klasszis pályafutására, de ő nemlegesen válaszolt a Le Parisien ezen felvetésére.

„100 százalék, hogy a következő szezonban is a PSG játékosa leszek – kezdte. – Soha nem felejtem el a klub tulajdonosainak, hogy megbíztak bennem, az elsők között érkeztem, még Carlo Ancelotti edzősége előtt."

„Életem legnagyobb sikere volt megnyerni a bajnokságot, ami rendkívül nehéz feladatnak számított. Mindenki azt hitte, könnyedén megcsináljuk, de a francia foci bizonyította erejét. Szerencsére elég mérkőzést nyertünk."

Saját maga teljesítményét 10-es skálán 7-esre értékelte, nem volt mindig a legjobb formában, de elmondása szerint jól fejezte be az idényt és végig elég kiegyensúlyozottan futballozott. Pastore az ősszel valóban nehézségekkel küzdött, néhányszor padra is szorult, de a tél végére belendült és 32 bajnokin 4 góllal és 5 gólpasszal zárt.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu