Puskás Suzuki Kupa - pazar körítéssel

Szerző: MTILétrehozva: 2014. április 17. 11:52
A hetedik alkalommal kiírt, hagyományosan húsvétkor megtartott Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna ezúttal azért lesz különleges, mert a hétfői fináléval avatják fel a házigazda Puskás Akadémia felcsúti stadionját, a Pancho Arénát.

Az U17-es viadalon a rendező Puskás Akadémia mellett állandó résztvevőként képviselteti magát az Aranycsapat legendás kapitányának három korábbi klubja, a spanyol Real Madrid, a Budapest Honvéd és az általa vezetőedzőként irányított görög Panathinaikosz. A Puskás Suzuki Kupán újoncnak számít a horvát Dinamo Zagreb, a hatodik résztvevő pedig a tavaly debütált ausztrál Melbourne Football Institute lesz, amelyet a Manchester United korábbi játékosa, a 43-szoros dán válogatott Jesper Olsen készített fel.
A csoportmérkőzéseket nagypéntektől húsvétvasárnapig Felcsúton, a Puskás Akadémia pályáin rendezik, akárcsak az 5. és a 3. helyért kiírt összecsapásokat. A helyosztókra és fináléra húsvéthétfőn kerül sor, utóbbira a Pancho Arénában. Az ünnepélyes megnyitó 18 órakor kezdődik, a döntőt 19 órától rendezik.

A résztvevő csapatok a stadionavatót megelőzően közösen emlékeznek Puskás Ferencre, majd az akadémia központi kollégiumi épülete előtt leleplezik a legendás futballista egész alakos szobrát, amelyet Domonkos Béla készített. A teljes esti programot élőben sugározza majd a Duna World, illetve a Sport 2.
Az eseményre olyan világsztárok érkeznek Magyarországra, mint a horvát Davor Suker, az 1998-as franciaországi világbajnokság gólkirálya, Lothar Matthäus aranylabdás és világbajnok német futballista, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, valamint Ángel María Villar, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke. Ott lesz a Pancho Aréna megnyitóján az Aranycsapat két élő legendája, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is.

A Puskás Suzuki Kupát eddig háromszor a Budapest Honvéd, kétszer a címvédőként érkező Real Madrid, illetve egyszer a Ferencváros csapata hódította el.

A torna programja: április 18., péntek:A csoport: Puskás Akadémia-Panathinaikosz 12.00B csoport: Real Madrid-Budapest Honvéd 14.15 április 19., szombat:B csoport: Real Madrid- Melbourne Football Institute 12.00A csoport: Puskás Akadémia-Dinamo Zagreb 14.15 április 20., vasárnap:A csoport: Panathinaikosz-Dinamo Zagreb 14.00B csoport: Budapest Honvéd-Melbourne Football Institute 16.15 április 21., hétfő:az 5. helyért: 11.00a 3. helyért: 13.15döntő: Pancho Aréna 19.00

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu