Miközben egyre fogynak a napok júniusból és a Barcelona már bejelentett egy bombaigazolást, a vasárnap Mexikó ellen csillogó Neymar személyében, a Santiago Bernabéuban csend honol. Talán túl nagy csend.
Hogy mi folyik a színfalak mögött, arról az AS számolt be. Az elnök, Florentino Pérez és az általános igazgató, José Ángel Sánchez az elmúlt napokban üzleti utakon járt, ahol új játékosok ügyeiben próbáltak haladást elérni. Az előzetes tervek szerint hat emberrel tervezték bővíteni a keretet, Dani Carvajal, Gareth Bale, Edinson Cavani, Isco mellett két fiatallal a Castillából, Jesével és Casemiróval. Utóbbi immár 5,3 millió euóért meg is érkezett.
A két legnagyobb célpont Bale és Isco, az AS szerint pedig a páros megszerzésének folyamata előrehaladott stádiumban jár. A lap úgy tudja, a klub dolgozóit arról tájékoztatták, hogy már júliusban bemutathatják őket.
Azt azonban az AS is hozzáteszi, hogy ehhez több akadályt el kell gördíteni az útból. Először azt, hogy a friss U21-es Európa-bajnoknak ajánlata van régi főnökétől, Manuel Pellegrinitől, így szimpatikusabb lehet a Manchester City, ám Madrid rövidtávon, 2,5 óra alatt elérhető Málagából, ez pedig döntő lehet a tehetség számára. Úgy tudják, hogy személyesen Zinedine Zidane tárgyalt a fiatallal és édesapjával és győzte meg arról, hogy bár kőkemény konkurenciának néz ki Mesut Özil és Luka Modric, rendszeresen pályára léphet a kezdőben. 35 millió euróba kerül.
A Bale-lel kapcsolatos fejtegetésükben hozzáteszik, hogy a Tottenham elnöke, Daniel Levy kemény ember, és sokkal tovább húzza a tárgyalásokat, mint a Madrid várta. A Real azonban bízik a játékos hajlandóságában, elsősorban a BL-ben való indulás lehet a meggyőző érv a Spursszel szemben. Az akadály pedig a 80 millió eurós vételár.
