Ronaldo az MU ellen térhet vissza

Létrehozva: 2014. július 30. 16:25
Maximális elővigyázatosságra int Cristiano Ronalo visszatérésével kapcsolatban Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője, miután az aranylabdás valóságos sérüléshullámba keveredett az elmúlt szezon végén.

A portugál válogatottal a világbajnokságon leégett, ám előtte Bajnokok Ligáját és Király Kupát nyerő klasszis már ott volt a kispadon a királyiak Roma ellen elveszített felkészülési meccsén, ám játékára még várni kell.

Nem csoda, hiszen április-májusban hosszú heteket hagyott ki combjával és térdével bajlódva és Brazíliában sem volt 100 százalékos állapotban, nem véletlenül a visszafogott szereplés részéről és a csapatától sem.

„Óvatosnak kell lennünk Ronaldóval, jelenleg nyugalomra van szüksége – idézi a klub hivatalos honlapja az olasz sztáredzőt, aki hozzátette. – Kedden két edzést teljesített, egyelőre egymagában teljesen jól halad. A következő néhány napban meglátjuk, hogy tud-e a társakkal edzeni és esetleg játszani a Manchester United ellen."

Ancelottit természetesen faggatták a Real átigazolási terveiről is, elsősorban Ángel Di Maríára célozgatva, ám hiába: „Egyelőre azokra kell koncentrálnunk, akik a csapat tagjai – intett nyugalomra a mester. – A piac augusztus 31-én zár, addig még sok minden történhet, azonban egyelőre abból kell merítenünk, ami a rendelkezésükre áll.

A 2013-as, emlékezetes Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójának számító Manchester United ellen rangadót a 110 ezer fő befogadására alkalmas Michigan stadionban rendezik szombaton, magyar idő szerint 22 órától.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu