Wenger: ide nem jön Rooney!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 17. 14:35
A szezon végén Wayne Rooney átigazolási kérelmet adott be a Manchester United vezetőségéhez, ami után a sajtó rögtön elkezdett azután kutatni, hova igazolhat a csatár. Szóba került a rivális Arsenal is, de ezt Arsene Wenger, az Ágyúsok menedzsere maga cáfolta.

 

Wayne Rooney idén eljátszotta ugyanazt, mint 2010 októberében, és ismét átigazolási kérelmet nyújtott be a Manchester Unitednek, miután az idei szezonban már nem játszott olyan szerepet a csapatban, mint szeretett volna. A vezetőség visszautasította, de mivel van az a pénz, a sajtó mégis találgatni kezdett, mi lehet a csatár következő célpontja.

Az újságok hasábjain és az internetes oldalakon szóba került a rivális Arsenal is, mint lehetséges célpont, ami különösen pikáns lenne, mivel a Manchester United éppen egy éve szerezte meg az Ágyúsok egyik legnagyobb sztárját, Robin van Persie-t.

A londoniak menedzsere, Arsene Wenger szerint azonban semmi sem igaz a Rooney-ügyből. "Jelenleg senki után nem érdeklődünk - nyilatkozta a francia tréner az újságíróknak. - Most csak egyetlen dolog érdekel bennünket, a vasárnapi, mindent eldöntő bajnoki."

"Nem tudom, a Manchester United eladja-e Rooney-t, és szerintem ez a legjobb jele annak, hogy Önök is lássák, mi nem érdeklődünk iránta. Az első lépés Angliában ugyanis az, hogy a klubbal megállapodjunk, mi pedig nem vagyunk kapcsolatban velük."

Az Arsenal vasárnap játszik a Newcastle United otthonában, és ha nyer, a következő szezonban biztos Bajnokok Ligája-induló lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Arsenal: 70 milliós keret és Rooney?
A Daily Mail szerint visszavágni készül az Arsenal azért, hogy tavaly nyáron Robin van Persie a Manchesterbe igazolt és a Uniteddel azóta bajnok is lett. Wayne Rooneyt hoznák el ugyanis az Old Traffordból óriási áron....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ferguson: Rooney távozni akar, de...
Sir Alex Ferguson azok után, hogy a Manchester United bajnoki címmel és a Swansea City elleni győzelemmel vett búcsút a legendás menedzsertől az Old Traffordon, részleteket árult el Wayne Rooney jövőjéről....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megint? Rooney távozásáért könyörgött
A három évvel ezelőttihez hasonló távozási kérelemmel élt két héttel ezelőtt Wayne Rooney a Sky Sportshoz eljutott értesülés szerint. A Manchester United szerint a támadó nem eladó, de már a Chelsea-t is emlegetik....
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu