Nem indul az Eb-n olimpiai bajnokunk

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 15. 21:55
Sérülése miatt nem vesz részt a hétvégi szegedi Eb-válogatón Vajda Attila, így nem lehet ott a kontinensviadalon sem. Olimpiai bajnok kenusunk hétfő óta már a világbajnokságra készül.

Ahogy a sajtóban már többször megjelent, Vajda Attila több mint egy hónapja makacs sérüléssel küzd. Még a május közepén megrendezett szolnoki rangsorolón szenvedett hát- és bordaközi izomgyulladást. A verseny után az orvosok 2-3 hetes teljes pihenést javasoltak Vajdának, de a kenus hazai közönség előtt becsületből még elindult a MOL Világkupán.

„A világkupa után több orvos is megvizsgált, különböző kezelésekre kellett járnom, és ahogy teltek a napok, rá kellett, hogy jöjjek, a világbajnokság érdekében le kell mondanom az azt megelőző versenyeket” – nyilatkozta Vajda Attila.

A kezeléseknek hála, hétfőn újra edzésbe tudott állni Peking egyetlen egyéni olimpiai bajnoka, aki jelenleg napi egy gyakorlással készül a július végi második válogatóra, ahol beszáll a világbajnoki indulásért folytatott harcba.

„Sajnálom, hogy Attila nem lesz ott az első válogatón és így az Európa-bajnokságon sem, de a jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy tökéletesen felépüljön és az augusztusi világbajnokságon Poznanban, már újra teljes értékű tagja legyen a válogatottnak.” – mondta a kajakkenusport.hu-nak Storcz Botond szövetségi kapitány.
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu