Madridnak van elég pénze

Szerző: MTILétrehozva: 2013. március 20. 14:32
A sportlétesítmények döntő része és az infrastruktúra már készen áll, ezért a 2020-as nyári olimpia madridi megrendezése esetén csak kis pénzügyi rizikóval kellene számolni a spanyol kandidáló bizottság szerint.

 

A játékokra pályázó madridiaktól Manuel Parga pénzügyi igazgató és ifj. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának tagja ismertette a terveket a NOB szemlebizottsága előtt. Elmondásuk szerint elegendő lenne kétmilliárd dollár a rendezésre, hiszen csak minimális beruházásokra van szükség, így aztán a kockázat is minimális. Szerintük az is sokat jelent, hogy az országot sújtó gazdasági válság ellenére a madridiak 81 százaléka támogatja, hogy a város olimpiát rendezzen 2020-ban.

A NOB testülete négy napig ellenőrzi Madrid felkészültségét. A város Tokióval és Isztambullal versenyez a 2020-as olimpia rendezési jogáért. A szemlebizottság két hete a japán fővárosban járt, az ottani szervezők jó osztályzatot kaptak eddigi munkájukért. Törökországban a jövő héten lesz az ellenőrzés.

A NOB szeptember 7-én, Buenos Airesben dönti el, melyik város lesz a házigazda hét év múlva.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu