Megkapja a bronzérmet a botrányhős

Szerző: MTILétrehozva: 2013. február 12. 19:35
Megkapja olimpiai bronzérmét Jun Vu Pak, aki a dél-koreai labdarúgó-válogatott tagjaként botrányt okozott a tavalyi, londoni játékokon. Erről kedden döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi testülete azok után, hogy meghallgatta és figyelmeztetésben részesített a 23 éves játékost.

 

Jun Vu Park a Japán ellen 2–0-ra megnyert augusztus 10-i bronzmeccs után „Dokdo a mienk!” feliratú transzparenst mutatott fel. Az Olimpiai Charta szigorúan tiltja a politikai manifesztumokat az ötkarikás játékokon, ezért a NOB arra kérte a dél-koreaiakat, hogy Pak ne legyen jelen a finálét követő éremosztáskor.

Az ügy előzménye az volt, hogy Ri Mjong Bak dél-koreai elnök aznap látogatást tett a Koreai Köztársaság által ellenőrzött, de Japán által is magáénak követelt japán-tengeri szigeteken, diplomáciai botrányt okozva Szöul és Tokió között. A látogatás elleni tiltakozásul a japán külügyminisztérium ideiglenesen hazarendelte szöuli nagykövetét, s behívatta a Koreai Köztársaság tokiói diplomáciai képviselőjét.

Ez volt az első alkalom, hogy egy dél-koreai államfő meglátogatta a Koreai Köztársaságban Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigeteket. A lépésre napokkal az előtt került sor, hogy a Koreai Köztársaság megünnepelte a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás évfordulóját, s mindössze néhány órával azt megelőzően, hogy a két ország válogatottja lejátszotta volna a bronzmeccset a londoni olimpián.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu