Németország így kezeli a "Janics-ügyét"

Szerző: MTILétrehozva: 2013. február 20. 11:19
A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) határozata szerint a jövőben Üzbegisztán színeiben versenyezhet Okszana Csuszovityina, aki a 2008-as pekingi olimpián Németországot képviselve nyert ezüstérmet.

 

A német szövetség (DTB) - amely kedden számolt be a döntésről - már korábban hozzájárulását adta ahhoz, hogy a 2006 óta Németországot képviselő 37 esztendős sportoló a továbbiakban szülőhazájának színeiben versenyezhessen.

"Honosítása óta Okszana nagyon sokat tett a német női tornáért, és mind egyéniben, mind csapatban nagy sikereket ért el" - mondta Rainer Brechtken, a DTB elnöke, majd hozzátette, semmi okuk nem volt arra, hogy akadályozzák a tornász országváltását.

Csuszovityina 1992-ben olimpiai bajnok volt csapatban - még a Független Államok Közössége színeiben -, emellett három világbajnoki és egy Európa-bajnoki címet is nyert, a vb-ken összesen 11, a kontinensviadalokon pedig négy érmet szerzett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Janics-ügynek még nincs vége...
Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára azt mondta: elképzelhető, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul - egyelőre meghiúsult -...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu