Döntetlen az NB II gyirmóti rangadóján

Szerző: P. G.Létrehozva: 2008. május 10. 21:03
Az NB II Nyugati csoport rangadóján 1-1-es döntetlent játszott a Gyirmót és a Felcsút. Az első félidőben a haziaknál Szabó Zsolt talált a kapuba, míg a második játékrészben Domján tizenegyesével egyenlített a Felcsút.
NB II, NYUGATI CSOPORT, 27. FORDULÓ
GYIRMÓT SE – FELCSÚT FC 1-1 (1-0)
Gyirmót, 700 néző, vezette: Bede (Vámos, Márton)
Gyirmót SE: Boros – Varga G., Pék, Kozmér, Földes – nagy L., Török, Baumgartner (Nyári, 72.), Horváth R. (Tóth, 83.)– Szabó, Oross (Burányi, 58.) Vezetőedző: Hannich Péter.
Felcsút SE: Kozma – Villányi, Makrai, Trampler, Mihályi – Domján, Imrik (Ribi, 62.), Gálos, Székesi – Móri, Varga (Disztl, 70.) Vezetőedző: Szijjártó István
Gólszerző: Szabó (33.), Domján (69., 11-esből)
Sárga lap: Földes (11.), Domján (24.), Székesi (27.), Török (69.)
Piros lap: Varga G. (86.)

 

 

A forduló rangadóján jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született a két kék-sárga együttes mérkőzésén.

 

A mérkőzés első negyedórájában a Gyirmót irányította a játékot és ez helyzetekben is megmutatkozott. Oross Márton, a hazaiak csatára előtt adódtak a legnagyobb lehetőségek. Először Nagy László jobboldali beadását fejelte a felsőlécre, majd Horváth Rudolf hozta kihagyhatatlannak tűnő helyzetbe, de ekkor is centikkel lőtt a kapu mellé.

 

A kezdetleges kihagyás után a Felcsút is magára talált mérkőzésen, de veszélyes támadásokat nem sikerült kialakítani a jól megszervezett hazai védelemmel szemben.

 

A mérkőzés 33. percében megszerezte a vezetést a Gyirmót. Varga Gábor jobboldali beadására Szabó Zsolt érkezett jó ütemben, aki hét méterről a kapu jobboldalába lőtt.

 

A második félidő elején a Felcsút akarata érvényesült és a 69. percben eredménye lett a próbálkozásoknak. Török szabálytalankodott a tizenhatoson belül Mórival szemben. A labda mögé Domján állt, aki magabiztosan lőtt a kapu baloldalába.

 

Az egyenlítő találat után felélénkült a játék. Mindkét együttes a győzelem érdekében kitámadott, ezért veszélyes támadásokat tudtak vezetni a kinyílt védelmekkel szemben.

 

A 86. percben emberelőnybe került a Felcsút, mivel Varga Gábor utolsó emberként szabálytalankodott Mórival szemben, amiért Bede játékvezető piros lapot mutatott fel neki.

 

Egy jó iramú mérkőzésen, igazságos eredmény született a kék-sárga rangadón.


EDZŐSZEMMEL:
Hannich Péter: - A múlt heti mérkőzés után, ez hab a tortán. Jó lenne, ha már megnézné valaki a szövetségből a mérkőzéseinket, mert úgy tűnik, hogy a videofelvételek nem elegendőek, hogy bizonyítsuk igazunkat.
Szíjjártó István: - Megszakadt a rossz sorozat. Úgy érzem, hogy Ludas Matyi elfáradt. Ezúttal sikerült legalább egy pontot elhoznunk Gyirmótról.
24 ÓRA
00:28  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő Rómában23:35  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!21:15  Kozák duplázott, újra Janicsék előtt20:46  Tagadják, hogy Jordi Alba már a Barcáé20:23  Costa Rica-i siker, dán ász rózsaszínben20:04  Nem akárhonnan ollózta be - videó19:28  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetik19:00  Top nyolc emlék a La Liga-szezonból18:20  Nadal újra összetörte Ferrer szívét18:00  Premier League: a West Ham jutott vissza17:47  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!17:28  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggel17:03  Kínában folytathatja Seedorf16:34  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!16:09  Idén sem törik meg a hokivébé átka16:00  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!15:49  Tragédia után: hazatértek Erőss Zsolték15:35  Pedrosa maga mögé utasította Stonert15:24  A Garros-bajnokkal döntőzik Sarapova14:44  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódja14:15  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!13:37  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságot12:59  A labdarúgó NB I küszöbén az Eger12:26  Balotelli marad a Manchester Cityben11:52  A Bayern lesz a BL-győztes - blog11:19  Romániával rendezhetjük a kosár Eb-t10:55  A Lakers szépített, a 76ers egyenlített08:01  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  A Szolnoké a bajnoki döntő nyitánya  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Triplázott a sprinterkirály a Girón  Djokovics nyert, Federer következhet  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára  Bizalmat kapott a Bologna vezetőedzője  Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?  MOB: később döntenek a jutalmazásról  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Ezekkel nyernénk pénteken - fogadóblog  Barcelonában és Madridban tárgyal a Juve  A Győr tette izgalmassá a magyar focit  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?  Serena: félórás meccs, sír Róma  Nagy Tímea bronzérmes Kínában  A Liverpool már tárgyal Martínezzel  Ezért hagyja abba a Moto GP ásza!  Mancini: Erősítünk, a cél a BL  Az LA Kings karnyújtásnyira a döntőtől  Vezet az Indiana, 16-nál tart a Spurs  Ferrero megkóstolta FederertCsü  570-en neveztek a debreceni Eb-reCsü  Továbbállt a korábbi spanyol kapitányCsü  Drogba BL-győzelemmel feledné Moszkvát
Lapozás Több hír