Federer-Djokovics szuperdöntő vasárnap

Szerző: SHLétrehozva: 2012. augusztus 18. 22:48
Két brék a meccs végén volt Roger Federernek ahhoz, hogy döntőbe jusson Cincinnatiban, a keménypályás Mastersen, edzőpartnere, a szintén svájci Stanislas Wawrinka ellen. Ezzel biztossá vált, hogy nem lesz őrségváltás a világranglista élén, még akkor sem, ha vasárnap este (magyar idő szerint) legyőzi az egyre jobb formába lendülő Djokovics a 17-szeres GS-bajnokot. Még egyik játékost sem brékelték le egyszer sem a tornán...

Federer elégedett lehet, a US Openen már biztosan ő lesz az első kiemelt, és az amerikai Grand Slamen is jó esélye lesz arra, hgy megőrizze a világelsőségét.

Wawrinka ellen nem produkált űrteniszt, de a döntő pillanatokban, a tie breakben és a 7:6, 4:3-nál, ellenfele adogatásánál minden az ő elképzelései szerint alakult.

Wawrinka számára több, mint bosszantó lehet, hogy 21 szettből 21-et veszített el világranglista-elsők ellen pályafutása során, Federer ellen pedig 12-ből 11-szer vesztesen vonult le a pályáról.

Pedig még csak nem is adogatott igazán jól a baseli, az első szettben csupán 46 százalékban ütötte be az első szerváit, de így is sem tudták lebrékelni (kétszer volt erre sansz). Ha már itt tartunk, Federer is csak a kilencedik próbálkozásra járt sikerrel.

Ha győzni akar vasárnap, ha be akarja állítani Nadal rekordját (21 Masters-siker), és  ha egyedüli csúcstartó akar lenni Cincinnatiban (öt címmel), ahhoz a legjobb szerváját kell elővennie Federernek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bosszút állt Djokovics Del Potrón
Visszavágott a londoni bronzmeccsért Novak Djokovics a cincinnati Masters szombat esti elődöntőjében, a második kiemelt szerb 6:3, 6:2-re verte az argentin Juan Martín del Potrót. Biztos, hogy svájci ellenfele lesz Djokónak a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 18. 22:52 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65167
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
  Babosék kiestek párosban  Fucsovics: wimbledoni maraton vereséggel  Babos rontott, de még 100-on belül vanVa  Murray: tornagyőzelem Wimbledon előttVa  Hatodszor is Federer, a kedvencét verveSzo  Arn nem jutott főtábláraSzo  Babos már készülhet WimbledonraSzo  Federer bosszút állt, hatodszor nyerhetSzo  Monfils és az év trükkje - videó  Federer gázolt, Murray is elődöntősCsü  Murray: négy óra alatt két győzelemCsü  Murray visszatért és visszavágottSze  Villámrajtot vett a füvön FedererKe  Balul sült el Federer kalandjaKe  Czink is kiesett, de maradt egy magyar  Babos és Federer az első körben kiesett  Visszaesett a történelmet író NadalVa  Rafa Nadal maradt a salakkirályVa  Kínos közjáték a Garros-döntőn – videóSzo  Két királynője nem lehet PárizsnakSzo  Nadal lemondta a füves pályás nyitányt  Szettet sem veszített Nadal ellenfele  Nadal nyerte a csillagok háborújátCsü  Címvédő Sarapova vagy világelső Serena?Sze  Előrehozott döntő Párizsban: Nadal-DjokoSze  Négy között a mélyről felálló SarapovaSze  Murray a Roland Garros után visszatérKe  Kivégezték Federert a Roland GarrosonKe  Fojtogatta Serenát a sötét ló  Meggyőzőbb volt a születésnapos Nadal  Csak ráijeszteni tudtak Djokovicsra  Roland Garros: bajnokverés és korrekordVa  Federer: 900. győzelem öt szettbenVa  Serena díszlépésben negyeddöntősSzo  Djokovics simán jutott 16 közéSzo  Nadal kikelt magából, de így is nyertSzo  Megizzasztották Azarenkát  Marosiék csak két játékot nyertek  Megbüntették a mobillal fotózó játékost  Nadal nyögdécselt, Federer visszavágottCsü  Djokovics visszavágna MadridértSze  RG-rekord felé közelít FedererSze  Babos: álom maradt a kínaiak kiütéseKe  Djokovics is megizzadt az 1. fordulóban  Elbukott az egyetlen magyar és Berdych  Kötéltáncot járt a salakkirályVa  Letette névjegyét Federer és Serena  RG: Nem lesz Djokovics-Nadal döntő!Csü  Babos már a RG selejtezőjében kiesettSze  Repülhetnek Brüsszelből CzinkékSze  Del Potro is kihagyja a GarrostSze  Babos győzelemmel rajtolt a GarrosonKe  Murray nem indul a Roland Garroson  Nadal titka: küzdelem, munka és alázat  Nadal előzött, jöhet a Roland GarrosVa  Nadalnak nem volt ellenfél FedererVa  Egyre félelmetesebb Serena WilliamsSzo  Két év után ismét Nadal-Federer döntőSzo  Nadal lerendezte a Djokovics-verőtSzo  A női tenisz álomdöntője Rómában
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
További videók