Rafael Nadal meglepően rövid idő alatt (69 perc), és simán (6:1, 6:3) győzte le Roger Federert a római salakpályás tenisztorna döntőjében, mely hagyományosan a május végén kezdődő Roland Garros előtti utolsó nagy erőpróba. "Mindig meglepetés 6:1-re megnyerni egy szettet egy olyan játékos ellen, mint Roger" - mondta Nadal a verseny után.
"De hadd élvezzem a mai napot, és kérem, ne kérdezzék tőlem, hogy Roger vagy Novak (a világelső Novak Djokovics) -e az erősebb játékos. Az első körben biztosan nem velük fogok találkozni, én pedig napról napra szeretnék haladni, mint mindig. Ráérek még a későbbiekben előre gondolkozni."
A 26 éves spanyol hosszú kihagyáson van túl, amely során a világranglista első helyéről az ötödikre esett vissza, de február óta gőzerővel elkezdte a felzárkózást. "A sérülésemről nem is szeretnék beszélni, túl sokat foglalkoztam vele korábban. Most csak a tenisz létezik, és az, hogy végre megint tudok küzdeni a világ legjobbjai ellen."
"Madridban (május 6-12., Nadal ott is tornagyőztes volt) már jónak éreztem a tenyeresemet és a fonákomat is, jól is ment a játék. Itt, Rómában viszont játszottam egy gyenge meccset Gulbis ellen, ahol azért tudtam nyerni, mert fejben erős voltam, és sokat küzdöttem. Federer ellen már jól ment a játék, talán azon a szinten, mint régen."
"Négy-öt hónappal ezelőtt még csak álmodtam egy sikeres visszatérésről, erre már túl vagyok nyolc tornán, benne hat tornagyőzelemmel és újabb két döntővel. Köztük megnyertem három ATP 100-as, és két ATP-500-as tornát. Ezt nem hittem volna. Köszönöm a csapatomnak, hogy ez az álom valóra válhatott."
A sportoló hozzátette, hogy mostanában valóban nem tud annyit gyakorolni, mint korábban, de szerinte ez nem jelenti azt, hogy ne tudna tartósan azon a szinten játszani, mint régen. Főleg, mert fejben erősebbnek érzi magát. "Remélem, ez elég lesz a Roland Garroshoz."
"Ha így játszom Párizsban is, és valaki legyőz, odamegyek hozzé, és megrázom a kezét, mert akkor is boldog leszek. Hónapról hónapra jobban játszom, és mindent megteszek, hogy még jobb legyek. A Roland Garros csak egy torna a sok közül, és benne van a pakliban az is, hogy akár az első körben kikapok. Ilyen a sport, ilyen a tenisz."
"Minden nap más, és ha a pályára lépek, jól tudom, hogy győzhetek és veszíthetek is bárki ellen. Mert azokban a játékosokban, akik indulnak a tornán, mindegyikben ott van a lehetőség, hogy bárkit megverjen. Mindig arra gondolok, hogy ami az elmúlt 8-9 évben történt velem, az nem örökre szól. Senki sem nyer mindig."
"Így nem tudom azt sem, mikor lesz ennek az időszaknak vége, ezért figyelek minden pillanatra, és tisztelek mindenkit. Ezért érek el annyi sikert minden évben, és nyerek annyi meccset ezen a borításon. Nem mindig játszom jól, de harcolok, rohanok és alázatos vagyok. Ezért győzök."
Rómában folytatta elképesztő visszatérését Rafael Nadal, ahol az idén már másodszor mért súlyos csapást a svájci Roger Federerre, ezzel nyolcadik 2013-as tornáján, a nyolcadik döntőjében hatodszor győzött, és ezzel hetedik...
Tovább a teljes cikkhez »
Rafael Nadal nemcsak megvédte címét Rómában, de visszatérése óta óriási lendülettel tör előre, így a vártaknak megfelelően megelőzte az ATP férfi tenisz-világranglistán David Ferrert, és feljött a negyedik helyre. Jöhet a Roland...
Tovább a teljes cikkhez »
