Segítség az iszapömlés károsultjainak

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 26. 14:41
Minden segítség jól jön a három héttel ezelőtti, tragikus kimenetelű iszapömlés károsultjainak, az áldozatok családjainak. A magyar társadalom és a külhonban élő magyarság is igyekszik enyhíteni a károkon, most a sportvilágból érkezett támogatás egy többnapos rendezvény kapcsán. A Bajnok Csapat jótékonysági futása több mint 3 millió forint "bevételt" és 3 millió forint értékű felajánlást hozott.

 

Az eseményt a Magyar Vöröskereszt és a Nagy Sportágválasztó szervezői közösen indították. A  csapat tagjai ráadásként október 23-án a Nemzetközi Félmaraton, és a Kolonics emlékfutam résztvevőihez kapcsolódva teljesítették a Budakeszi és Budapest közötti 21.09 km-es távot. A Jászai Mari térről induló Szabadságfutam indulóival közösen érkeztek be a Kós Károly sétányon lévő célba.

A Bajnokok váltója Vajda Attila (olimpiai- és világbajnok kenus), Kozmann György (olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus), Csabai Edvin (tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus), Boronkay Péter (világ és Európa-bajnok paratriatlonista), Lindenmayer János (ironman), Ipacs Endre (vb bronzérmes kenus), Hüttner Csaba (világ- és Európa-bajnok kenus), Horváth Csaba (olimpiai és világbajnok kenus), Németh Szabolcs (ifi világbajnok kenus) összetételben indult október 20-án a bécsi Práterből, hogy Sopronon keresztül lefussa az eredeti szupermaraton útvonalát, pénzfelajánlásokat és tárgyi adományokat gyűjtve az iszapömlés károsultjainak javára. A csapatra 332 km várt a budakeszi befutóig.

A váltót rengeteg kisgyermek várta őket és futott velük együtt, és ami a legfontosabb, hogy mindenhol került adomány a csapatot kísérő autókba.

"Pályafutásom egyik emlékezetes eseménye marad ez az adománygyűjtő futás - kezdte Kozmann György - . Ezt nem csak a 3,5 millió forintos készpénz, és a több kamiont megtöltő adomány mondatja velem, útközben ugyanis mindenhol rendkívül kedvesen, lelkesen, segítőkészséggel fogadtak bennünket. Nem gondoltam, hogy a sok nehézség, a gondok idején az emberekben él a közösségi érzés, és a bajba jutottak segítségnyújtására is gondolnak. "

A Bajnok Csapat tagjai november 3-án adják át a termékadományokat a vörösiszap-károsult települések lakóinak, remélve, hogy jelenlétükkel pozitív élményeket is adnak a károsultak számára. Az együttes az összegyűjtött pénzadományokat a Magyar Kármentő Alap bankszámlaszámlájára utalja át.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu