Szerdán avatják legendánk síremlékét

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 25. 11:34
Még mindig nehéz felfogni Kolonics György elvesztését, hiszen a magyar kenusport legendáját az egész ország imádta, szerény és higgadt személyisége mindörökké hiányzik majd. Az olimpia és világbajnokra folyamatosan emlékeznek a családtagok, a sporttársak és a szurkolók, ezért is számít fontos eseménynek, hogy december 1-jén szerdán avatják az ikon síremlékét.

 

A szertartás 14.30 órakor kezdődik a Farkasréti temetőben. A Kolonics György Alapítvány szép és méltóságteljes ünnepség keretében szeretné felavatni a síremléket.

"Meghívtuk Schmitt Pál, köztársasági elnököt, a Magyar Olimpiai Bizottság képviselőit, a kajak-kenu örökös bajnokait, az olimpiai bajnokainkat, a szövetség, valamint Csepel önkormányzatának képviselőit is. És természetesen várunk mindenkit, aki ismerte, szerette Kolonics Györgyöt, vagy egyszerűen szurkolóként kötődött hozzá" - mondta Angyal Zoltán, a kuratórium elnöke.

A kétszeres olimpiai bajnok kenus 2008. július 15-én, alig három héttel a pekingi olimpia kezdete előtt edzés közben halt meg, temetése július végén volt a Farkasréti temetőben. A kenulapátot ábrázoló sírkő szülei elképzelései szerint készült el, és örökké a sikeres pályafutására emlékeztet majd minden magyar sportbarátot.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu