Németh Pál huszonnégy évesen kezdett behatóbban foglalkozni, versenyzőként Magyarország legjobbjai közé tartozott. Veterán sportolóként Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes volt.
Harmincnégy évvel ezelőtt lett a Haladás edzője, majd 1993-ban létrehozta a SZAC’93-at, majd 1995-től a Dobó SE-nél tevékenykedett. Számos alkalommal választották az év legjobb sportági szakemberének, már évekkel ezelőtt mesteredző lett.
Tanítványai világ- és Európa-bajnoki címeket szereztek, legutóbb a kalapácsvető Pars Krisztián lett ezüstérmes a pekingi olimpián.
„Pali bácsi azon ritka emberek közé tartozott, aki soha nem panaszkodott az egészségi állapotára, még akkor sem, ha különben közel sem volt teljesen rendben – mondta a SportHiradó.hu megkeresésre válaszolva Gécsek Tibor, a mesteredző egyik legkedvesebb és legeredményesebb tanítványa. – Csak a legközelebbi ismerősei, barátai tudták róla, hogy nincs rendben a szíve, de a helyzet közel sem volt annyira tragikus, hogy ilyen hirtelen hagyjon itt bennünket. Rendszeresen járt kontroll-vizsgálatokra, szedett gyógyszert, de számomra akkor is felfoghatatlan ez az egész.”
„Újév napján beszéltem vele legutoljára, tudtam arról, az utóbbi időben néha azért gyengélkedett, de egy közös barátunk éppen most mondta: egy napja még Nagykanizsán egy kiállítás megnyitóján vett részt és milyen örömmel mesélt arról, hogy ötszázan kíváncsiak voltak rá és az általa készített festményekre. Mert gyönyörű képeket festett, mindig is festő akart lenne, csak annak idején nem vették fel, utána meg másfelé vitte őt az élet. Ma pedig tudtommal éppen a kórházban volt, egy szokásos kontrollon, de onnan már nem ment haza.”
„Atlétikában nem véletlenül keresztelték el „Dobópápának”, az volt ő ennek a sportágnak idehaza, mint az úszásban Széchy Tamás. Különben nagyon jó barátok voltak ők ketten, a legmélyebb tisztelettel beszéltek egymásról és egymás munkájáról. Széchy Tamás egyszer négyszemközt mesélte el nekem, hogy ő is kalapácsvetőként kezdte annak idején sportolói pályafutását, onnan volt az ismeretségük Pali bácsival. Csak eltörött a keze, így vezetett az útja az uszodába, regenerálódás céljából, ahol aztán ott is ragadt. Hogy Pali bácsi valóban „Dobópápa” volt, az cseppet sem túlzó: mindenki elismerte tudását, szakértelmét, az egész világ idejárt hozzá Szombathelyre ellesni a fortélyokat, a technikai trükköket. Hozzáállását, alázatát pedig bárki megirigyelhette..
„Pali bácsi olyan űrt hagyott maga után a magyar, de nyugodtan mondhatom a világ sportéletében, hogy az számomra egyszerűen felfoghatatlan. El sem tudom képzelni, mi lesz a kalapácsvetéssel Németh Pál nélkül. Biztos vannak tehetséges fiatalok, lesznek önjelöltek is bizonnyal, de őt egyszerűen képtelenség pótolni! Ő az az edző volt, aki először embert akart nevelni a tanítványaiból, csak aztán sportolót. Ez a mottó fel is volt írva az edzői öltözője falára. Persze a vásár mindig kettőn állt, de Pali bácsin soha nem múlt semmi. Nagyon le vagyok sújtva, más nem is tudok mondani.”
