Súlyemelés fejkendőben

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 30. 15:18
A vallási alapú - az adott sportág előírásaival azonban olykor ütköző - öltözködés már több nemzetközi szövetség vezérkarának okozott gondot, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) azonban elébe ment a bajnak: olyan szabályt fogadott el, amely a mohamedán sportolónők versenyzését is lehetővé teszi.

Az esetenként súlyos nézeteltéréseket is kiváltó problémát több sportágban - így például a labdarúgásban - főleg a fejkendő viselete okozta, a súlyemelésben azonban ezen a téren korábban sem volt vita.

„Ami a fej lefedését illeti, a mi sportágunkban eddig sem volt semmiféle korlátozás - mondta el az MTI-nek Némethné Móra Anikó, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) igazgatója csütörtökön. - Vagyis kendőt is nyugodtan viselhetett bárki, de a szabály ebben az esetben is változatlanul érvényes: ha a súlyzó rúdja hozzáér a hajhoz, vagy az azon viselt bármilyen fejfedőhöz, a gyakorlat érvénytelennek számít. Nálunk most inkább azt kellett rendezni, hogy mi legyen a versenyruha alatti ruházattal. Az IWF technikai bizottsága itt, a malajziai Penangban folyó junior vb alatt fogadta el az új szabályt, amely szerint a muszlim női súlyemelők úgynevezett unitardot, vagyis egyrészes, testhezálló, a bokától a csuklóig és a nyakig mindent elfedő feszes dresszt hordhatnak a kötelező versenyruházat alatt. A friss szabálymódosítás ettől a pillanattól, már a mostani korosztályos világbajnokságon is él.”
Címkék: súlyemelés
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu