Mindenhol remekül kitáblázták a szurkolói zóna és a stadion megközelíthetőségét, a lakosok kedvesek, a buszvezető türelmes volt, még az enyhén ittas drukkerekkel szemben is.
Mindemellett persze azt sem feledjük el, hogy valamennyi rendező településnek jókora bevételi forrás, hatalmas üzlet a kontinensbajnokság.
Hétfőn az olasz határhoz közeli Klagenfurtot megszállták a lengyelek és horvátok. A déliek már továbbjutottak, ellenfelüknek erre vajmi csekély esélyük volt. A „Polska” fanatikusokat ez azonban cseppet sem zavarta. Élvezték az Eb-t.
Örültek, hogy először részesei lehetnek egy ilyen nagy tornának és a hozzátartozó fesztiválnak. A horvátok is nyugodtak voltak, hiszen a továbbjutás ismeretében amolyan jutalomestére érkeztek meg a csoportkör harmadik fordulójára.
Ettől függetlenül fantasztikus élmény, hajtós meccs, leírhatatlan érzés kerített hatalmába stadionon belül és kívül egyaránt. A híres és olykor hírhedt táborok hatalmas hangcsatát vívtak egymással, ugyanakkor mindenki fegyelmezetten viselkedett.
Balhé nélkül, boldogan, énekelve, vidáman. Így is lehet, sőt így kellene. Hazafelé azon gondolkodtunk: mi vajon mikor élünk át hasonlót.
Na persze úgy, hogy aktív részesei legyünk egy ilyen tornának. Mert jó volt látni a horvát és a lengyel ünnepet, de kicsit sajgott a szívünk. Mi is tudnánk rajongani Husztiért, Geráért, Hajnalért és a többi magyar futballistáért.
