F1: a kalocsai mintás overall a befutó!

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2011. október 28. 16:48
Biztossá vált, hogy a magyar tervezésű, kalocsai mintás overallt viseli majd az idényzáró Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérő edzésén Jenson Button, a McLaren 2009-ben világbajnok brit pilótája.

A második alkalommal meghirdetett internetes szavazást a Kalmár István tervezte - Button és csapattársa, Lewis Hamilton által a Magyar Nagydíj időmérő edzésén is viselt - kalocsai mintás kezeslábas nyerte nagy fölénnyel, 120 ezer körüli vokssal, míg a második helyezett ruha csak néhány ezer szavazatot kapott.

A Hugo Boss és a Roland Divatház közös pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy jótékonysági céllal árverésre bocsátják azt az overallt, amelyet Hamilton viselt és dedikált a mogyoródi időmérőn. Az árverésből befolyó összeget a gyermekek gyógyításában segítő Trautsch András Olivér Alapítványnak ajánlják fel a szervezők.

Az internetes voksolást egyszer már lebonyolították, akkor a kalocsai mintás ruha sokáig vezetett is. Azonban a vállalat sportszponzorációval foglalkozó menedzsere, Patrick Brockhacker azt mondta Kalmár Istvánnak, hogy szabálytalanságra bukkantak, ezért érvénytelenítették a szavazást és kisorsolták a győztest, amely a német overall lett.

Utóbb mégis úgy döntöttek, hogy új szavazást indítanak, egyúttal rögzítették: ha nem a német design nyeri a voksolást, akkor a pilóták két különböző kezeslábast viselnek majd a brazil GP időmérő edzésén, az egyik a kisorsolt németet, a másik az új győztest.

A McLaren és a Hugo Boss három évtizeddel ezelőtt szerződött le egymással, utóbbi a 30. évforduló alkalmából 37 országban hirdette meg az "Öltöztess fel a Fináléra" designversenyt.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu