Scottie Upshall-lal nagyot fordult a világ alig egy óra alatt. A vasárnapi Kanada-Magyarország csoporttalálkozót megelőzően a bemelegítésnél még egy fiatal, csinos kanadai szurkolólánnyal kacsintott össze a palánk mellett, aki fotózáshoz a küzdőtér közvetlen közelébe merészkedett. Upshall kinézte magának a drukkert és figyelemfelkeltés céljából váratlanul nagy erővel meglőtte előtte a plexit. Nem sokkal később, a második harmadban aztán egy ártalmatlan szituációban olyan keményen, hogy azt ne mondjuk, durván és fölöslegesen ütközte le a kanadai támadó a félpálya közelében Benk Andrást, hogy utóbbi kulcscsontja két helyen is eltörött. A kanadai csatár azonnali, végleges fegyelmit, csapata ráadásul ötperces kiállítást kapott, súlyos sérülés okozásáért.
A fehérvári támadót hétfőn napközben kerestük fel a Balgrist Klinikán, a Forchstrasse 340 szám alatt. A portán kedélyesen közölték, hogy az F szint 16-os szobájába kell mennünk. A szobába bekopogtatva aztán nem érkezett felelet, csupán női hangok szűrődtek ki. A benyitás után szembesültünk azzal, hogy egy vizit kellős közepére érkeztünk, az ágyon Benk András ülve feküdt, háta feltámasztva, körülötte négy doktornő tanakodott a jelenlegi helyzeten és a hogyan továbbon.
- Mire nem képes az ember, csakhogy személyes tapasztalatokat gyűjtsön a híres svájci klinikák egyikén – kérdeztük a válogatott támadót, a vizit végeztével.
- Azért erről az élményről nagyon szívesen lemondtam volna – mondta a sporthirado.hu-nak Benk András. – Rögtön a torna második mérkőzésen kiesni ritka peches dolog.
- Azonnal érezte, hogy nagy a baj?
- Igen, nem tudtam felállni és erős fájdalmaim is voltak. A kispadon Majzik Ernő doktorunk azonnal megállapította a törést, sebészként ránézésre mondja be az ilyet. A vállamnál ugyanis a bőrömet kinyomta a törött csontrész. Még jó, hogy nem szúrta át, nem volt nyílt törés. Úgyhogy azonnal hozott is a mentő a kórházba. Énekes Lajos és Imre Lajos kísértek el.
- A kórházban azonnal megműtötték?
- Szinte, de előbb azért megvizsgáltak. Először egy sötét folyóson vártam, kicsit meg is ijedtem, hová kerültem, de aztán bevittek egy igényes váróba. Addigra azonban már minden bajom volt. Nem volt jó se állni, se ülni, nagyon fájt, feszítette a bőrömet a csont. A röntgen után kiderült, két helyen is eltörött a kulcscsontom, de valami hasonlót sejtettünk. A műtétre már megérkezett a csapatorvosunk is, de nem ő műtött, hanem egy helyi specialista, Majzik doktor csak bent volt az operációnál. A doktorunktól tudom, olyan egy-másfél órás volt a műtétem, amelyet hasonló módon végeztek el, mintha ő csinálta volna otthon. Hajnalban fél öt körül keltem fel az altatásból, hányingerem volt, de aztán az altatásnak köszönhetően visszaaludtam és tulajdonképpen végigbóbiskoltam az egész délelőttöt. Dél körül kezdtem úgy igazából magamhoz térni.
- Mi történt a műtéten?
- Altattak, és egy fémlemezhez rögzítették a törött kulcscsontot, hat csavarral. Plusz a számat is össze kellett varrni, az orrom alatt, ugyanis ott felszakadt a bőr. Érdekes volt, jött egy doktornő, hozott egy olyan táskát, amivel talán operálni is lehetett volna, annyi orvosi felszerelés volt benne. Elővett vagy tíz különböző dolgot, sterilen, zacskóból kibontva, majd összevarrta a számat, aztán az összes használt felszerelését kidobta a szemetesbe. Mondta is, a pályán elővett volna a zsebéből tűt és cérnát, aztán összevarrja, de itt a kórházban nagyon szigorúak az előírások.
- Először műtötték?
- Nem, tavaly volt már részem hasonlóban, akkor a lengyelekkel játszottunk felkészülési mérkőzést és hasonlóan leütköztek, de az messze nem volt ilyen komoly. Fájt, de a vb-ig nem nyúltunk hozzá, csak utána műtötték meg a kis darab letört csontot.
- Keménynek vagy durvának ítéli meg a kanadai Upshall tettét?
- Kemény volt, de hát ilyen a kanadai hoki. Toltam volna ki éppen a korongot a harmadból, közben lehajoltam. Ez volt a baj, nem volt már időm beleállni az ütközésbe, amiből a meccsen van vagy száz. Ha normális tartásban vagyok, ez egy sima ütközés lett volna, semmi több. Hasonló történt annak idején Tokaji Viktorral is, azzal súlyosbítva, hogy ő a palánknak is nekiesett, így mindkét kulcscsontja eltörött, összecsuklott mint egy harmonika.
- Talán ki voltak hegyezve önre: pár perccel korábban a magyar kispad előtt keményen leütközött egy kanadait. Valószínűleg éppen Upshallt. Kár volt megrángatni az oroszlán bajszát…
- Azért annak is volt előzménye. Nem sokkal korábban engem löktek meg úgy hátulról a palánkra, hogy néztem is a bíróra és vártam a két percet, amit persze nem osztottak ki. De ahogy láttam és hallom, így volt az egész mérkőzésen. A hagyományok miatti tisztelet alaposan kijárt a kanadaiaknak, sokkal többet megengedhettek maguknak, mert elnézték a játékvezetők. Bezzeg minket azonnal kivittek olyanokért, amik az ellenfélnél fel sem tűntek. No de ez van, ez Kanada. A favoritok mindenhol megkapnak ennyi tiszteletet a bíróktól, ez benne van a játékban…
- Nem vette egy kicsit Kanada túl keményre ezt a papírformát hozó sima mérkőzést?
- De, én is így érzem, viszont az ő hokijuk meg ilyen, ezt is tudomásul kell vennünk.
- Mennyire dobta fel őket pluszban a csarnokban uralkodó fergeteges hangulat?
- Minden bizonnyal ez is közrejátszott. Egy üres csarnokban kaptunk volna a kanadaiaktól egy laza ötöst, aztán jónapot. De inkább ilyen mérkőzésen kapjunk ki kilenccel, mint egy unalmas, senkit nem érdeklőn öttel.
- Pat Cortina azt mondta az esetéről, tanulhat belőle: egy akció nem ér véget a korong megjátszásával, bele kell állni, fel kell készülni az ütközésre. Igazat ad a kapitánynak?
- Igen, de azért ilyen szintű ütközések az európai hokiban ritkán vannak, ez inkább a tengerentúlra jellemző. Még nem játszottunk olyan sok rangos csapat ellen, akik ilyen tempó mellett így ütköznek, talán ha tíz ilyen meccsünk volt eddig pályafutásunk során összesen.
- Mikor jöhet el a kórházból?
- Én nagyon bízom abban, hogy kedden már ott lehetek a csarnokban és szurkolhatok a fiúknak.
- A csapatból volt érdeklődés a hogyléte felöl?
- Persze, hívtak, küldtek sms-t a srácok, rendesek voltak. Akartak jönni meglátogatni, de mondtam nekik, ne strapálják magukat, kedden már úgy is ott leszek velük. A csapatvezetők mellett még felkeresett Cservenyák Tibor is, egy régóta Svájcban élő olimpiai bajnok vízilabdázónk, aki a szövetségünk elnökének, Studniczky Ferencnek régi ismerőse és barátja. Hozott gyümölcsöt, csokoládét, mintha itt nem kapnék meg mindent, de rendes volt tőle, hogy ismeretlenül is azonnal sietett, beszélgettünk is egy nagyot.
$$jatekos$$
- Az otthoniakat hogyan sikerült értesíteni a történtekről?
- Még a mentőben megkértem Énekes Lajost, hogy hívja fel a szüleimet és nyugtassa meg őket. Persze, nézték a meccset a tévében, látták, mi történt velem, bepánikoltak. Apu azonnal kocsiba akart ülni, de mondtam neki, hogy ne jöjjön, majd megoldom. Meg aztán vannak itt annyian, akik rendesen vigyáznak rám és gondoskodnak rólam.
- Sikerült megnyugtatni az aggódó szülői szíveket?
- Nagyjából.
- Mennyi kihagyás vár önre?
- A bajnoki felkészülés rajtjára rendben leszek.
- Milyennek látja a folytatásban csapatunk vb-esélyeit?
- Nagyon jó lenne, ha bent tudnánk valahogy maradni. Óriási élmény itt lenni és idegenben is annyi magyar szurkoló előtt játszani, mintha otthon lennénk. A fehéroroszok is nagyon gyorsak, erős csapatuk van, nehéz lesz ellenük jó eredményt elérni. Ha aztán beigazolódik a papírforma és az alsóházi rájátszásba kerülünk, ott is jó csapatok várhatnak ránk. Az esélyeket látva a kiváló kerettel bíró dánok, talán a norvégok, a gyakorlatilag EBEL-válogatottal megegyező osztrákok ellen megintcsak nem lesz könnyű pontokat szerezni, én még a franciákat tartom leginkább verhetőnek. Majd meglátjuk, szurkolok a fiúknak.
