Éveken-évtizedeken keresztül ugyanis álomnak is meseszerű volt, hogy a magyar együttes ott legyen az A-csoportos eseményen, most viszont aligha akad kis hazánkban olyan, aki a 2010-es szlovéniai rendezésű Divízió I-es vb-nek ne azzal a céllal vágjon neki, hogy csapatunk a házigazdákkal és a lengyelekkel nem éppen outsiderként legyen versenyben a feljutásért vívott csatában. Győzelmünk esetén 2011-re megvalósulhat az össznépi óhaj: visszamegyünk az elitbe, abban az esztendőben a szomszédos Szlovákia lesz a rendező. Előbb azonban vonjuk le Svájc nem kevés tanulságait.
Mindenek előtt a csapatról. Együttesünk mielőbb átalakításra szorul, hiszen meghatározó emberei pályafutásuk végéhez közelednek. Ők már elérték teljesítőképességük maximumát, a fokozott terhelés és meccsszám esetükben fáradtság formájában már inkább negatívumként jelentkezik, mintsem előrelépést magában foglaló pozitívumként. Minél tovább halogatjuk a fiatalítást, annál fájdalmasabb időszak(ok) várnak ránk. Generációk maradtak ki a magyar jégkorongban a válogatott szempontjából, a mostaniak által hagyott örökséget a mai tinédzserek vehetik át. Döntő többségük külföldön pallérozódik már most, különben sokuk a második Kercsó-iskolában sajátította el az alapokat. A jelek azt mutatják: nekik mielőbb fel kell nőniük a feladathoz, a felnőtt mezőnyhöz nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. A sportág érdeke ugyanis azt kívánja, hogy a mostani elismertség ne vesszen kárba azzal, hogy szurkolók-szponzorok eltávolodjanak közben az eredménytelenség láttán.
Eredménytelenség ugyan most is volt, ha úgy vesszük, hiszen hat mérkőzéséből hatot vesztett el válogatottunk Svájcban. Viszont ahogy minden dolog a világon, úgy ez is viszonyítás kérdése. Nem lehet fekete és fehér részre osztani svájci vb-szereplésünket sem, ahhoz a szürke számtalan árnyalatát kell segítségre hívunk. Ifjabb Ocskay Gábor elvesztése nagyban csökkentette bent maradási esélyeinket, hiányát a csapat, de különösen sor- és bajtársa, Palkovics Krisztián rendkívül megérezte, ahogyan az várható volt. Másik kulcsemberünk, Ladányi Balázs könyöksérülése is eredményességünk és veszélyességünk hátrányára volt. A nemzetközi mércével mérhető kevés klasszisunk közül Szuper Levente volt az, aki hozta magát. Kapusunk kollégái között statisztikai mutatókat nézve a középmezőnyben végzett úgy, hogy átlagban lebontva magasan ő kapta legtöbb kapura lövést. Játékosaink felemásan élték meg a vb-szereplését, a súlyos, a nem várt és a peches vereségek pszichés feldolgozásában nagy segítséget jelentett számukra a jelentős és együtt érző magyar tábor.
$$jatekos$$
És el is érkeztünk ezzel a vb másik kiemelendő részéhez, a magyar szurkolókhoz. Drukkereink végig éltették és elismerték játékosaink erőfeszítését, minden mérkőzés után elénekelték nekik a magyar Himnuszt, a Kanada elleni kilences után egy órán keresztül tapsoltak lankadatlan, amíg visszajöttek a kedvencek. A kiesés biztossá válását követően a sörsátorba hozzájuk kilátogató korongosok is rengeteg szeretetet kaptak, nem feddő és kérdőre vonó szavakat. Miként a vert sereg is emelt fővel szállhatott le Ferihegyen kedden, a fogadtatás ott is hasonlóan szeretetteljesre sikeredett. A szurkolásukra, hokiszeretetükre oly” büszke svájciak is elismerték a mieink sportági iránti elkötelezettségét és fanatizmusát, de a riválisok is kivétel nélkül hasonképpen szóltak arról. Jegyezzük még meg azt is, szurkolóink svájci ténykedése nem korlátozódott csak és kizárólag a mérkőzésekre és a holtidő minél több sörrel való kitöltésére, Zürichben és a környék kirándulóhelyein mindig bele lehetett botlani magyarokba, akik jó hírét vitték kis hazánknak és nemzetünknek a térben nem távoli, időben viszont messze előttünk járó alpesi országba.
Azt azért írjuk hozzá: a jégkorongos világ kedvesen fogadott minket, de a bejáratnál tulajdonképpen azonnal megmutatta a kijáratot is. Igaz ez csapatunk bent maradási esélyeire éppen úgy, mint vb-rendezési pályázatunkra. Ha fel tudunk kapaszkodni a mozgó szekérre, nem löknek le, de ott fent ételt már nem osztanak nekünk és le sem lassítanak a kedvünkért, hogy bevárjanak bennünket. A kiállításokat a szabályok szerint adták, illetve nem adták, csak a szabályokat egyszer jobbról, egyszer balról olvasták. Amit szabad volt Juipternek, nem volt szabad a kisökörnek. Jégen és azon kívül sem. Jómagamat például kis híján kipenderítettek egyetlen szurkolókat időző megmozdulásomért az újságíróknak elkerített helyről, miközben dán kolléga csapata góljainál majdnem szétverte öklével előttünk a plexit, harsány nevetést okozva a helyiekben. Mi ismeretlen újoncok voltunk, ők már elfogadottak beltagok.
Zárásként álljon itt: bizony, a közhiedelemmel ellentétben Svájcban sincs Milka-csokiból a kerítés – már csak azért sem, mert az az osztrák Alpok remeke –, előfordult, hogy a város egyik pontján útfelújítás miatt fél napig a környéken szünetelt a vízellátás, vagy éppen másnap nem volt telefon-internet kapcsolat. Megesett, hogy a belvárosban megsüllyedt és így életveszélyessé vált egy forgalmas közlekedési csomópont, illetve a föld alatt található vasúti megálló. De a sertésinfluenza is hasonlóan kiemelt helyet foglal el náluk a napi hírekben, mint a világban bárhol máshol. A vb-t sem szervezték és bonyolították le jobban és precízebben, mint bárhol máshol tették volna, vagy éppen tennénk mi idehaza. Ettől függetlenül hiú ábrándokat kerget az, aki azt hiszi: belátható időn belül utolérhető például tömegközlekedésük szervezettsége és pontossága, vagy életszínvonaluk gondtalansága. Gondok persze ugye ott is akadnak, csak hát a szürke ezer kilométerrel távolabb egészen más árnyalatot kap, mint a Kárpát-medencében. Akkor már előbb lesz világbajnok a magyar jégkorong-válogatott…
A 2009-es döntőt azonban még nélkülünk rendezik, valamilyen fatális véletlen folytán. Oda a két tavalyi döntős, a sportág két nagyhatalma került. Az alapokat lerakó, tanítómesternek tekinthető kanadaiak ellenfele az az orosz válogatott lesz, amely az eltelt évtizedekben nemcsak a legszorgosabb tanítványnak bizonyult, hanem a jégkorongot a maga képére formálta. Az esélyek kiegyenlítettek, ám a Svájcban látottak mégis a juharlevelesek felé billentik a mérleg nyelvét. Keretük erősebbnek és motiváltabbnak tűnik, ráadásul több olyan embert tudnak hadba dobni, akik képesek mérkőzéseket eldönteni, legyen az akár egy világbajnoki döntő. Kanada és Oroszország is a 25. aranyérme megszerzésére készül - utóbbiak örökét képzei a Szovjetunió 23 elsősége -, valóban két gigász csap össze a sportág 73. világbajnokságán.
