A kezdést szintét áthatott a gyász és a megemlékezés, hiszen a Himnusz
meghallgatása után egy perces néma felállással emlékeztek a játékosok és a
szurkolók hazánk talán legjobb jégkorongozójára.
A képbe „beleillett”, hogy Ocskay Zsuzsanna – Gábor testvére – a nemrég
született alapítvány első díjazottjait köszöntötte: a klub két tehetségét, a 15
éves Vincze Pétert és a már az EBEL-ben is megmutatkozó 19 esztendős Tóth
Adriánt.
Azért jégkorongoztak is a csapatok, a hazaiak már a 49. másodpercben lőtt
Palkovics-góllal jelezték: nincs kegyelem. De valahogy mindenki érezte, hogy itt ma este nem lesz felszabadult játék és küzdelem. Meglepő módon
hatvan percen át tartotta magát a Dunaújváros, mi több, Szilassy révén előbb egyenlítettek, majd 3-2 után sem adták fel, s másodpercekkel a vége előtt jött a feketeleves: Magosi betalált Hetényi kapujába, kicsikarva ezzel a hosszabbítást, ami a döntő eddigi három meccse alapján elképzelhetetlen volt.
A nagyobb tudás előtt végül mégis fejet kellett hajtania a finálé egészében sportszerűen és szimpatikusan küzdő megyei riválisnak, amelynek egyetlen célja volt, hogy egyszer ők is megmutathassák.
Ezúttal a hosszabbítás, majd a büntetőpárbaj jelentette a finálé végét, hiszen a rávezetést 2-0-ra hozták a hazaiak.
Sorozatban nyolcadik alkalommal lett tehát bajnok a Volán, s bár a sikert nem lehet
megunni, ezen az estén mindenki tudta: a visszafogott örömért nem a megszokás, hanem a gyász okolható.