A Fradinak idén nehezebb volt

Szerző: SHLétrehozva: 2012. április 9. 16:24
A Ferencváros női kézilabdacsapata zsinórban másodszor jutott be a KEK döntőjébe, tavaly pedig meg is nyerte azt. Egyre kiegyensúlyozottabb a zöld-fehér csapat, április 7-e pedig akár a magyar kézilabda napja is lehetne.

 

A KEK-címvédő Ferencváros női kézilabdacsapata ugyan 38-35-re kikapott Volgográdban, de a hazai meccsen annyira lehengerlően játszott, hogy az akkor kiharcolt nyolcgólos előny miatt a továbbjutás az oroszországi meccs első percein kívül igazából nem került nagy veszélybe.

Pedig az idei kupasorozat nehezebb volt a Fradinak, mint a tavalyi, és a célkitűzés is visszafogottabb volt: a legjobb nyolcat célozta meg a vezetőség és a csapat. Végül mégis menetelni kezdtek, és két orosz topcsapatot is búcsúztattak, a nyolcaddöntőben a Rosztov Dont, a negyeddöntőben pedig a Zvezda Zvenigorodot.

A Dinamo Volgográd sem volt könnyebbe ellenfél, ráadásul a csapatnak már van egy rossz emléke 2009-ből, amikor viszontagságos utazás végén kaptak ki az együttestől. 2012-ben azonban az elődöntő első meccsén akkora előnyt szereztek, hogy a visszavágóra igazából már nem maradt komoly izgalom.

Szucsánszki Zita szerint egy kicsit túl is pörögték a visszavágó elejét, de sikerült magukat összeszedni és megállítani az orosz rohamokat. A továbbjutás legfontosabb záloga szerinte azonban nem is maga a játék volt. "A mi szurkolótáborunk sokkal jobb volt itthon, mint az övék ott kint" – mondta a csapat irányítója.

Hozzátette, hogy azért kellett cserét kérnie, mert még nem teljesen egészséges, ezt pedig érezte is. Így azonban több lehetőséget kaptak a kiegészítő emberek, Elek Gábor edző szerint a meccs egyetlen negatívuma, hogy nem sikerült megnyerni. Pedig nagyon szerette volna, és már gólokkal is vezetett a Fradi.

A továbbjutás azonban nem volt kérdés, és a Ferencváros női kézilabdacsapata története során ötödször jutott a KEK döntőjébe: 1978, 1979, 1994 és 2011 után 2012-ben is, ebből kettőt (eddig az elsőt és az utolsót) meg is nyerték. Hétfőn este kiderül, hogy az idei fináléban a német Leipzig vagy a dán Viborg lesz-e az ellenfél.

Ettől függetlenül annyi már biztos, hogy április 7-e a magyar kézilabda legszebb napja lett, ugyanis a Fradi KEK-bravúrja mellett a Győri Audi ETO KC bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, a magyar férfi válogatott pedig kijutott az olimpiára.

2011/2012-ES NŐI KÉZILABDA KEK
A FERENCVÁROS ÚTJA A DÖNTŐIG:
2. forduló:
Ferencváros - Union Korneuburg (osztrák) 51-18, 44-23
3. forduló:
Ferencváros - Westdriesland (holland) 34-19, 38-21
Nyolcaddöntő:
Ferencváros - Roszov Don (orosz) 22-23, 32-23
Negyeddöntő:
Ferencváros - Zvezda Zvenigorod (orosz) 32-24, 35-31
Elődöntő:
Ferencváros - Dinamo Volgográd (orosz) 34-26, 35-38
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu