A világ legjobbjával menekül a Dunaferr

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 10. 11:35
Szenzációra készül a Dunaferr NK női kézilabdacsapata a pénteki, PTE PEAC elleni bajnokin: a klub három korábbi rutinos, válogatott kiválósága, a jelenlegi ügyvezető, Sáriné Kocsis Erzsébet, valamint Györgyné Oblisz Anita és Gáspár Gabriella ismét szerelést húz, hogy játékával segítse a kilátástalan anyagi helyzete miatt csak ifistákkal kiálló együttest. Mint ismeretes Sáriné Kocsis Erzsébet anno a világ legjobbjának is megválasztották. A legenda visszatér.

 

Aligha volt még példa a sportág történetében ilyen mértékű összefogásra, de úgy tűnik, nem maradt már más út a korábban a világ egyik legerősebb csapatának tartott Dunaferr NK előtt a túlélésre.

Miután hetekkel, hónapokkal ezelőtt bejelentették, hogy a megrendült anyagi helyzet miatt válságba került az egylet, a piacképes játékosok többsége távozott a Duna-parti városból.

Mi több, a vezetőedző Imre Vilmos sincs már a piros-fehéreknél, így helyét Rapaty Tamás vette át. A csapat gerincét alkotó játékosokat pedig ifjúsági tehetségek pótolják, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Csakhogy a bajnokság alapszakaszából még három mérkőzés hátravan, s a jelenleg 18 ponttal hetedik helyen tanyázó egylet pénteken a nem túl acélos, utolsó előtti Pécset fogadja Dunaújvárosban. Ha úgy tetszik, sorsdöntő mérkőzés ez a hazaiaknak – mily’ furcsa ezt kimondani a nemrég még verhetetlennek tűnő Dunaferr esetében -, mivel a Ferencváros és a Hódmezővásárhely ellen nem sok sanszuk van a pontszerzésre Rapaty Tamás alakulatának.

Az alapszakasz után következik a rájátszás, s az újvárosiak az 5-8. helyért küzdenének. Ehhez pedig játékosok kellenek, ám ifistákon kívül nincs hadra fogható „harcos” a keretben.

Éppen ezért merült fel, hogy a korábbi klasszis kedvencek, a jelenlegi ügyvezető, Sáriné Kocsis Erzsébet, valamint Györgyné Oblisz Anita és Gáspár Gabriella ismét szerelést húzzon, s segítse a Dunaferr NK-t. Már pénteken, a Pécs ellen.

Közülük a legfelkészültebb kétségkívül Györgyné Oblisz Anita, aki ugyan utoljára négy évvel ezelőtt szerepelt a Dunaferrben, de a mai napig igazolt játékos, a DAC-ban játszik, így neki nem a formáját és az állóképességét kell péntekre időzíteni, hanem a papírokat: vissza kell igazolni az NK-ba.

Ahogy ő fogalmaz: „Nem engedhetem, hogy a Dunaferr kiessen az első osztályból!” Ebből is látszik: nagy a baj Újvárosban.

Gáspár Gabriella babázik, így ő is elég régen állt már utoljára edzésbe, ám rutinja így is rengeteget segíthet a fiataloknak.

Feladata elsősorban a védekezés hatékonyságának a növelése lesz, s távollétében férje, az egykori jégkorongozó, Szuna Roland vigyáz majd a pár hónapos kisgyermekre.

„Aligha tudom kifejezni szavakban, mit érzek most” – vágott bele Gáspár Gabriella.

„A csapatnak szüksége van ránk, idősebb játékosokra, s mi mindent meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy segítsünk. Egyszerűen nem érezhetünk majd fáradtságot a meccsen, be kell darálnunk a Pécset, győznünk kell.”

A drukkereknek aligha kell bemutatni Sáriné Kocsis Erzsébetet, „Böbét”, aki vezetőként eddig is küzdött a pénztelenséggel, a válsággal, míg most játékosként visszatérve próbál segíteni az utolsó szalmaszálba kapaszkodó együttesének.

„Még az is elképzelhető, hogy a lányommal, Sári Barbarával együtt lépek pályára. Tudjuk jól, hogy elkél a segítség, ráadásul a fiataloknak nagy lökést is adhat, hogy velünk játszhatnak bajnokit. Pénteken telt ház előtt szeretnénk megmutatni mindenkinek: a Dunaferr NK-t nem lehet leírni!”

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu