Anyagilag ellehetetlenülő női kézicsapat

Létrehozva: 2009. április 16. 17:23
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban az 5-8. helyért folyó rájátszásra készülő Tajtavill-Nyíradony csapatát utolérte a gazdasági válság. A részletekről a sportági szakoldal, a kezi.hu egy mai napon megtartott sajtótájékoztatóra hivatkozva számolt be.

A névadó főtámogató, a Tajtavill Kft. éves szinten 36 millió forinttal támogatta a középcsapatot, ez a pénz azonban március végére elfogyott. Kisebb szponzorok menet közben szálltak ki, illetve maradtak el várt bevételek, ezért kellett módosítani az előzetes kalkulációt.

A nyíradonyi polgármester beszámolt arról, hogy április elsejétől június végéig a helyi vagyonkezelő veszi át a csapat támogatását, azonban a város és a helyi vállalkozók hosszútávon nem képesek felvállalni a működtetést, miként a Tajtavill Kft. sem tudja a továbbiakban finanszírozni a csapatot.

A klubvezetők így most új lehetőségek és források után néznek a városi vezetőkkel karöltve, mert elmondásuk szerint „nem szeretnék, ha elkallódna a csapat, amely a megye sportjának egyik gyöngyszeme”.

A teljes cikk itt!

A Tajtavill Kft. 2003-ban vállalt szerepet a sportágban, az akkor másodosztályú Derecskén kezdtek felépíteni egy szakmai munkát, amely 2007-ben érett be: a gárda Köstner Vilmos irányításával feljutott az élvonalba.

 

Ott azonban csak egy évet tudtak lehúzni, hiszen 2008 nyarán a gazdasági társaság, saját bevallásuk szerint „többéves vajúdás után” költözni kényszerült, így került az együttes Nyíradonyba, ahol a városi vezetőktől segítő kezet kaptak. Ennek a történetnek került most egy vessző a végére, a pontot még nem tennék ki, hiszen a csapat életben és versenyben van jelenleg.

Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír