"Az izlandiak kizökkentettek minket!"

Szerző: SHLétrehozva: 2012. január 25. 09:44
Ezúttal sajnos nem jött össze a csoda a szlovénok ellen, a magyar férfi kézilabda-válogatott 32-30-as veresége egyben azt is jelentette, hogy az Európa-bajnokság elődöntőjéről lemondhatunk. Bármennyire is fáj, a végeredmény igazságosnak mondható. Az érintettek is így látják.


Mocsai Lajos szövetségi kapitány a meccs után közvetlenül úgy nyilatkozott, hogy "Kellemetlen ellenféllel találkoztunk. Az első félidőben sem hátul, sem elöl nem úgy játszottunk. A magas, erős emberekeinket lábbal elverték, a kapusteljesítményünk gyenge volt, ezzel ilyen szinten nem lehet nyerni. A második félidőben tisztességesen küzdöttünk, de eladtuk a labdát, türelmetlenek voltunk. Ma mindenben felülmúltak minket a szlovénok. Csalódott vagyok."

 

A mester nincs egyedül, a játékosok hasonlóképpen látták a dolgokat. Például Krivokapics Milorad.

"A szlovénoknak voltak igazi vezéregyéniségeik - kezdte a jobbátlövő a szövetség hivatalos honlapján. - Ugyan gyenge volt a kapusteljesítményünk, de a védekezésünk sem segítette a kapusokat. Sajnálom, hogy nem tudtunk úgy játszani, mint az első körben, amikor nem volt veszíteni valónk, mint például a franciák ellen. Bízom benne, hogy szerdán a horvátok ellen hasonlóan játszunk majd, mint akkor. Nem örülök annak, hogy az Izland elleni vereség kizökkentett minket."

A vetélytárs természetesen boldog, Boris Denic szövetségi kapitány szerint "Nagyon jó és kemény meccs volt. Az történt a pályán, amit elterveztünk."

A szlovénok és az összecsapás legjobbja Dragan Gajic volt, aki 13 góllal keserítette meg az életünket.

"Szuper meccset játszottunk. Fontos győzelem volt ez fiatal csapatunknak. Az Eb-n egyre jobban és jobban játszunk, és bízom benne, hogy szerdán is képesek leszünk bravúrt bemutatni."

Szerdán 20.10-től Horvátország jön a sorban, a rivális már biztos elődöntős, tehát számukra már nincs tétje a meccsnek. Ezt használhatjuk ki, hiszen ha nyerünk, és a szlovénok kikapnak a szintén továbbjutott spanyoloktól, akkor a hatodik helynél már nem végezhetünk hátrébb.

A 3. (utolsó) forduló műsora:

szerda:

Franciaország-Izland 16.10

Spanyolország-Szlovénia 18.10

Magyarország-Horvátország 20.10

A II. csoport állása:
1. Spanyolország 4 3 1 0 108 98 +10 7
2. Horvátország 4 3 0 1 113 104 +9 6
3. Szlovénia 4 2 0 2 121 121 0 4
4. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 101 106 −5 3
5. Izland 4 1 0 3 114 117 −3 2
6. Franciaország 4 1 0 3 99 110 −11 2

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szlovénia kifogott férfi kéziseinken
Ami 2010 nyarán sikerült, az 2012 telén nem jött össze. A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-30-as vereséget szenvedett Szlovéniától, ezzel eldőlt, hogy az elődöntő már biztosan elúszott a számunkra. A keddi vereség a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Szacsa MR. BARCELONA 2012. január 26. 17:18 (2)
Újonc
  44
Nem kizökkentettek hanem elfogyott az energia.Sajnos fizikailag és szellemileg sem bírták.Kezdtem sajnálni szegény horvátokat, mert ennél többet ők sem tudtak segíteni.
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 25. 09:56 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír