Belehúztunk: Norvégia ellen a vb-ért!

Létrehozva: 2012. január 29. 14:17
Január 29-én Belgrádban, a férfi Európa-bajnokság helyszínén kisorsolták a 2013-as spanyolországi világbajnokság pótselejtezőinek párosítását. A magyar válogatott, miután Eb-8. helyezettként az 1. kalapba került a kiemeléskor, végül az alsó ágra kerülő Norvégiát kapta ellenfélül a selejtezőn.

 

 

A páros mérkőzés első találkozójára 2012. június 9-én vagy 10-én kerül sor Magyarországon, míg a visszavágót 2012. június 16-án vagy 17-én rendezik Norvégiában. A párharc győztese lehet ott a 2013. január 13-27. között sorra kerülő világbajnokságon.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány kedvezőbb sorsolást is el tudott volna képzelni.

„Az Európai Kézilabda-szövetség a szerbiai Európa-bajnokság utolsó négy helyezettje közül kettőt sorsolt a kiemeltek közé, kettőt pedig az alsó ágra, és mi éppen az utóbbi csapatok közül kaptuk meg Norvégiát, amely az egyik legerősebb volt a szóba jöhető ellenfelek közül” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapjának.

„A magyar férfiválogatottnak vannak kellemetlen emlékei a norvégok ellen selejtező-párharcokról, reméljük, most mi zárunk sikerrel. A norvég játékosok egész Európában magas szinten játszanak. Mi természetesen tudjuk a dolgunkat, a lehető legjobban felkészülünk majd a párharcra, amelyet Magyarországon kezdünk, és tovább szeretnénk jutni.”

 

A világbajnoki pótselejtezők párosítása:

Magyarország-Norvégia

Litvánia-Lengyelország

Oroszország-Csehország

Szlovénia-Portugália

Szlovákia-Fehéroroszország

Macedónia-Ausztria

Izland-Hollandia

Németország-Bosznia-Hercegovina

Svédország-Montenegró

Hozzászólások
fehér Imi 2012. január 29. 15:50 (2)
Ígéret
  285
hajrá fiúk
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 29. 14:18 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír