BL: a Szeged túlélné a halálcsoportot

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 28. 19:05
A Szeged kőkemény csoportba került a Bajnokok Ligájában. Már továbbjutása is bravúr lenne, miután olyan ellenfelekkel kell megküzdenie a legjobb 16 közé jutásért, mint a végső győzelemre hajtó német Kiel, a szintén a trófeáról álmodozó Montpellier, a kiváló erőkből álló dán Köbenhavn, az egységes spanyol León, valamint a fiatal és igen agilis szerb Partizan...


Skaliczki László, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője egy korábbi nyilatkozatában önmagában a BL-szereplést is komoly kihívásnak és megtiszteltetésnek vélte. Hozzátette: a csapat és a szurkolók számára különleges lesz az idei sorozat, miután "sok híres ellenfél látogat Szegedre."

Elsőként a Kiel, amely a világ legjobbjainak egyike, majd a León, a Montpellier, a Köbehnhavn és a Partizan Beograd is tiszteletét teszi a Tisza partján. Veretes ellenfelek, annyi szent. A Szegedtől a továbbjutást jelentő első négy hely egyikének megszerzése is nagy tett, vagy egyenesen bravúr lenne.

"Nem lesz egyszerű továbbjutni, az biztos, de ennek reményében vágunk neki a sorozatnak" - mondta a Kézilabda.hu-nak Mikler Roland, a Szeged kapusa, aki két térdműtétjét követően még szerdán is injekcióra ment, ennek ellenére nagyon szeretne pályára lépni vasárnap, a THW Kiel elleni nyitányon.

A német sztárcsapatnál nehezebb ellenféllel talán nem is kezdhetne a magyar ezüstérmes a csoportkörben. Ekképp a szűk vereség is sikeres rajtnak számítana. Nem mi állítjuk, hanem Mikler.

"Nem hiszem, hogy nekünk a Kiellel kell karatéznunk. Vasárnap nem mi leszünk az esélyesek, de nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára. A célunk azonban reálisan nézve a tisztes helytállás lehet. Hogy ez mit jelent? Kis különbségű vereségre is büszkék lehetnénk..." - mondta a válogatott kapus.

S ne higgyük, hogy ő ilyen pesszimista. A német sztárcsapat ugyanis a világ elitjéhez tartozik - a Bundesligában idén még százszázalékos - igaz, évi 9,5 millió euróból lehet is jó csapatot "csinálni".

A Szeged ennek a töredékéből gazdálkodhat...

MIKLER TIPPJE A VÉGSŐ SORRENDRE:
1. Kiel
2. Montpellier
3. Köbenhavn
4. Szeged
5. Ademar León
6. Partizan


"Tele van világsztárokkal, remek együttes, a sorozat egyik esélyese" - jellemezte a Kielt Mikler, de a többi riválisra is volt egy-két szava. "Ha a német sztárklubot a világ legjobb négy csapata közé soroljuk, akkor a Montpellier a nyolc között van, ellene nagyobb esélyünk lehet, akár két pontra is jók lehetünk, de az egy sem lenne rossz... A Köbenhavnban is sorjáznak a klasszisok, közel olyan játékerőt képvisel, mint a Kiel. A Leónt hazai pályán mindenképpen meg kell vernünk, hogy esélyünk legyen továbbjutni, éppen emiatt a Partizan Beogradot oda-vissza le kell majd győznünk!" - magyarázta Mikler.

Az előző kiírásban a 16 között fejezte be a Szeged a BL-menetelését. A válogatott portás szerint nyáron valamivel erősödött a csapat a rutinos Buday Dániel, illetve a fiatalabb, de szintén sok nagy csatát megélt Rajko Prodanovics érkezésével. Velük talán valóra váltható a szegedi álom: a továbbjutás.

BAJNOKOK LIGÁJA, D CSOPORT
SZEGED     

BL-részvétel: 10. alkalommal

Negyeddöntős (2): 1996/1997, 2003/2004

Nyolcaddöntős (4): 2004/2005, 2005/2006, 2006/2007, 2010/2011

II. csoportkör (1): 2007/2008

Csoportkör (2): 2008/2009, 2009/2010

PROGRAM:


Pick Szeged-THW Kiel, 2011.10.02., 19:00

Köbenhavn-Pick Szeged, 2011.10.09., 16:50

Pick Szeged-León, 2011.10.15., 16:15

Partizan-Pick Szeged, 2011.10.23., 19:00

Pick Szeged-Montpellier , 2011.11.19., 16:15

Montpellier-Pick Szeged, 2011.12.18.

Pick Szeged-AG Köbenhavn, 2011.12.04., 15:00

Kiel-Pick Szeged, 2012.02.08., 18:30

Pick Szeged-Partizan, 2012.02.18., 16:15

León-Pick Szeged, 2012.02.25., 18:00

RIVÁLISOK
MONTPELLIER

BL-részvétel: 14. alkalommal

Győztes (1): 2002/2003

Elődöntős (1): 2004/2005

Negyeddöntős (4): 2000/2001, 2005/2006, 2009/2010, 2010/2011

Nyolcaddöntős (3): 1995/1996, 2003/2004, 2006/2007

II. csoportkör (2): 2007/2008, 2008/2009

Csoportkör (2): 1998/1999, 1999/2000

Patrice Canayer, a francia bajnok Montpellier vezetőedzője: "Tavalyelőtt és tavaly is kicsivel maradtunk le a négyes döntőről, ezúttal ott szeretnénk lenni Kölnben. Az egyik célunk, oda eljutni, a másik nyerni... Ugyanakkor már a csoportkörben is keményen meg kell harcolnunk a helyezésekért, miután a Kielt, a Köbenhavnt és a Leónt is az ellenfeleink között tudhatjuk."

KIEL

BL-szereplés:
15. alkalommal

Győztes (2): 2006/2007, 2009/2010

Döntős (3): 1999/2000, 2007/2008, 2008/2009

Elődöntős (2): 1996/1997, 2000/2001

Negyeddöntős (5): 1998/1999, 2002/2003, 2004/2005, 2005/2006,  2010/2011

Csoportkör (2): 1994/1995, 1995/1996

Markus Ahlm, a német ezüstérmes Kiel csapatkapitánya: "Erős csoportba kerültünk, de örülünk a nagy kihívásnak. Szeretnénk kiegyensúlyozottan, jól szerepelni a sorozatban, ha ez így lesz, és még a sérülések is elkerülnek bennünket, akkor jó esélyünk lehet majd a végső győzelemre..." 

KÖBENHAVN

BL-szereplés:
1. alkalommal

Magnus Andersson, a dán bajnok és kupagyőztes Köbenhavn edzője:
"Sikeres szezonban reménykedünk - mint mindig. Az előző kiírásban otthon mindent megnyertünk, és a következő cél a nemzetközi siker, de már a csoportkörben sem lesz könnyű dolgunk, miután olyan sztárcsapatokkal kell megküzdenünk, mint Kiel vagy a Montpellier. Először szerepelünk a legrangosabb európai kupasorozatban, minden ellenfelünket tiszteljük, de le akarjuk győzni őket."

LEÓN

BL-részvétel:
10. alkalommal

Negyeddöntős (3): 1997/1998, 1999/2000, 2001/2002

Nyolcaddöntős (3): 2003/2004, 2005/2006, 2009/2010

II. csoportkör (2): 2007/2008, 2008/2009

Selejtező (1): 2010/2011

Isidoro Martínez, a spanyol bronzérmes Aemar León edzője: "Fokozatosan javuló csapatunk van. Azt hiszem, a Bajnokok Ligájában is képesek leszünk látványos kézilabdával előrukkolni."

PARTIZAN BEOGRAD

BL-részvétel:
6. alkalommal

Nyolcaddöntős (1): 1995/96

Csoportkör (2): 1999/00, 2003/04

Selejtező (2): 2002/03, 2009/10

Alekszandar Brkovics, a szerb aranyérmes Partizan Beograd vezetőedzője: "Sokan azt állítják, hogy halálcsoportba kerültünk, mi mégis inkább örülünk ennek, mintsem bosszankodnánk, hiszen a fiatal játékosaink sztárok ellen edződhetnek. Jóllehet, nem mi vagyunk a csoport favoritjai, mindent megteszünk, hogy meglepetést szerezzünk. Nehéz küldetés vár ránk, szinte lehetetlennek tűnik, hogy innen továbbjussunk, ennek ellenére mi mégiscsak megpróbáljuk..."
TOVÁBBI CSOPORTOK
A CSOPORT:
Barcelona (spanyol)
CO Zagreb (horvát)
Schaffhausen (svájci)
Chambéry (francia)
Boszna Szarajevó (bosnyák)
Sävehof (svéd)

B CSOPORT:
Csehovszki Medvegyi (orosz)
MKB Veszprém
Ciudad Real (spanyol)
Füchse Berlin (német)
Bjerringbro-Silkeborg (dán)
Kielce (lengyel)

C CSOPORT:
Hamburg (német)
Cimos Koper (szlovén)
Constanta (román)
Szentpétervár (orosz)
Wisla Plock (lengyel)
Metalurg Szkopje (macedón)
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu