BL: sziporkázó Veszprém, bravúros Szeged

Szerző: MTILétrehozva: 2014. november 22. 20:03
Közel került a Veszprém ahhoz, hogy megnyerje csoportját a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a hatodik fordulóban, szombaton nyert a vendég macedón Vardar Szkopje ellen, és továbbra is százszázalékos. A Szeged helyenként remek, összeszedett játékkal 25-24-re nyert a Dunkerque otthonában, oda-vissza verte a franciákat, és hatalmas lépést tett afelé, hogy csoportjának első vagy második helyén végezzen.

Egy hete nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Veszprém a szezonban először pontot vagy pontokat veszítsen, azonban remek hajrával sikerült minimális különbséggel diadalmaskodnia. A sérüléséből felépült Nagy most is csak a kispadon kapott helyett.

Ezúttal remekül kezdett a házigazda, a 7. percben, 5-1-nél kénytelen volt időt kérni a Vardar, amely ráadásul elveszítette egyik legjobbját, a súlyos lábsérülést szenvedett Lackovicot. Amíg Mikler átlagban minden második lövést hárított, addig a túloldalon Sterbik csak akkor találkozott a labdával, amikor azt ki kellett vennie a hálóból. Később azért az ex-veszprémi hálóőr teljesítménye is feljavult, de ez csak arra volt elegendő, hogy állandósuljon a különbség (20. perc: 11-6). A szünetig több hiba is akadt a veszprémieknél, ám nem kellett aggódni az eredmény miatt.

A folytatásban hiába próbálta meg gyorsítani a játékot a Szkopje, ezen a napon a közönsége által űzött Veszprém remekelt, és szebbnél szebb gólokkal szórakoztatta szurkolóit. Ugyan az addig sziporkázó Ilic büntetőt rontott, de a mérkőzés hajrájában, az 57. percben már tízgólos volt a különbség (32-22). Egy látványos "légi akrobatikus" góllal szépített a Vardar, de ezen a napon legfeljebb ennek örülhetett.

A siker azt jelenti, hogy a szezonban hibátlan magyar bajnok közel került a csoportelsőséghez, és ebben az esetben a kieséses szakaszban élvezheti majd a hazai pálya előnyét. A Veszprém egy hét múlva az orosz Csehovot fogadja.

A Szeged helyenként remek, összeszedett játékkal 25-24-re nyert a Dunkerque otthonában, oda-vissza verte a franciákat, és hatalmas lépést tett afelé, hogy csoportjának első vagy második helyén végezzen.

FÉRFI KÉZI BL, 6. forduló:

C csoport:
MKB-MVM Veszprém - Vardar Szkopje (macedón) 32-24 (16-10)
A Veszprém góldobói: Ilic 8, Zeitz 7, Sulic 3, Chema 3, Ruesga 3, Ugalde 2, Iváncsik 2, Gulyás 1, Schuch 1, Terzic 1, Nilsson 1.

A csoport másik mérkőzésén:
Csehovszkije Medvegyi (orosz)-Montpellier (francia) 33-34 (17-16)
Vasárnap játsszák:
Celje (szlovén) - Rhein-Neckar Löwen (német) 17.00

Az állás: 1. Veszprém 12 pont/6 mérkőzés, 2. Szkopje 7/6, 3. RN Löwen 6/5 (149-135), 4. Montpellier 6/6 (188-193), 5. Celje 2/5, 6. Csehov 1/6

D csoport:
Dunkerque (francia) - Mol-Pick Szeged 24-25 (12-15)

Csütörtökön játszották:
Schaffhausen (svájci)-Motor Zaporizzsja (ukrán) 32-37 (14-18)
Vasárnap játsszák:
Kielce (lengyel)-Aalborg (dán) 15.15

Az állás: 1. Kielce 10 pont/5 mérkőzés (155-136), 2. Szeged 10/6 (169-157), 3. Aalborg 5/5, 4. Zaporizzsja 4/6, 5. Schaffhausen 3/6, 6. Dunkerque 2/6

A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu