Egyedi megállapodás a két élklub között

Szerző: SHLétrehozva: 2012. február 22. 14:55
Együtt és egymástól is tanul a Győri Audi ETO KC és a Pick Szeged kézilabdacsapata, a két klub ugyanis eddig soha nem látott összefogásról tett tanúbizonyságot: Magyarországon először köt együttműködési megállapodást női és férfi kézilabdacsapat.

A Pick Szeged és a Győri Audi ETO KC is hivatalos honlapján jelentette be, egyedi együttműködési szerződést írt alá a két klub, amelynek nemcsak a jelenlegi stáb fejlesztése a cél, hanem szeretnének az utánpótlás területén is együtt dolgozni.

 

„Egyedülálló szerződés ez a hazai kézilabdázás történetében. Két élcsapat talált egymásra. A tudás átadására épül a megállapodás, ezeket szeretnénk hasznosítani. Könnyen megszületett az egyezség, Kelecsényi elnök úrék nyitottak voltak mindenben.” – mondta Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. Igazgatóságának elnöke. – „Hazai és nemzetközi pályázatokon való részvétel, marketing tevékenység, és az utánpótlás fejlesztése szerepel a programban. Gyakorló jogászként tudom, hogy minden szerződés annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Mi ezen leszünk a Győrrel kapcsolatosan” – tette hozzá.

Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke is reagált a hírre: „Örülök, hogy ilyen nagy médianyilvánosságot kap ez a megállapodás. Magyarországon élünk, ez egy kis ország, a kézilabda-társadalom egy zártabb közösség, éppen ezért nagy dolog, hogy megszületett ez a megállapodás. Erről szól a tudástranszfer. Látva a szegedi törekvéseket nagyon örültünk a megkeresésnek. Ami minket megszólított, az az volt, hogy a Pick Szeged masszív BL-induló, szeretnénk a női Bajnokok Ligájában is sok mindent megvalósítani, ami a férfi vonalon működik A férfi sorozattól még messze van mindenben, de azon vagyunk, hogy ezt fejlesszük” – számolt be a pickhandball.hu.

A szerződést Budapesten, a Sportok Házában írta alá a két Bajnokok Ligája-résztvevő szerda délelőtt.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 22. 13:57 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53099
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
12:46  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsú20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosaiCsü  Három jelölt Mocsai helyéreCsü  Mocsai Lajos távozik a VeszprémtőlKe  "Az érzelmi kimerültség nem múlt el"Va  A Szeged nyerte az idegek harcátVa  Sorozatban nyolcadszor MK-győztes a GyőrVa  Magyar Kupa: a Vác lett a harmadikVa  Mezőkövesdi győzelem OrosházánSzo  Görbiczék simán bejutottak a döntőbeSzo  Kupadöntős a Békéscsaba női kézicsapata  Szoros volt, de előnyben a Veszprém  Lakonikus nem Nagy LászlótólCsü  Jegyinformációk a Fradi KEK-döntőjéreCsü  AZ EHF válaszolt a magyaroknak
Lapozás Több hír