- Franciaország - Horvátország 24-19 (11-12)
- Lengyelország - Dánia 31-23 (14-11)
Cupic büntetőből szerzett két gólja foglalta keretbe az első felvonást, mindkettővel vezetéshez juttatta csapatát: az elsővel lett 1-0, a másodikkal 12-11. Közte a kézilabdázás magasiskoláját láthattuk, különösen a védekezését.
Keményen zárt mindkét fal, az átlövők helye leszűkölt, a beállósokat többnyire eltakarták. Az első francia gólra 3:16 percet kellett várnunk és azzal is még csak 1-1 volt az eredmény. A tizenötötödik percre „már” tíz gól esett, igazságos elosztásban (5-5), ami megfelelt a játék képének és a két csapat taktikájának.
A keménységre bizonyíték volt, hogy Vori derékba kapott ellenfelét birkózókat meghazudtoló módon építette bele a padlóba, kevéssel később a francia falba betörő Balicnak kellett ápolni a nyakát. Nem minden ok nélkül…
$$jatekos$$
Idő és lehetőség azonban nem volt a sebek nyalogatására: mindenkire szükség volt, különösen a vezérekre. A teltházas hazai csarnok előtt játszó horvátok előnye a szünetre minimális, de megérdemelt volt: szívük vitte őket előre az eszükre, fizikai erejükre és rutinjukra építő franciák ellenében.
A franciáknak jött jobban a szünet, pontosabban az, ami közvetlen azután jött: 3-1-es részeredménnyel átvették a vezetést. Persze, elhúzni nem tudtak. Sőt inkább a horvátok vezettek, a franciáknak többnyire az egyenlítés jutott osztályrészül.
A 46. percben Balic adta elő a nagyhalált, neki legyen mondva: egy betörésnél kapott a mellkasára de akkorát Karabatictól, hogy annak a fele is sok. Rögtön tumultózus jelenet alakult ki a francia kapu előtt, Balic meg belenézve Karabatic arcába mondta el a véleményét a bűnösnek.
A játék azonban folytatódott, a franciák pedig átvették az irányítást és a vezetést. Ekkor a házigazdákon volt a kapaszkodás sora. Egy ideig bírták is a lépést tartani, de a feszültséget nem bírták elviselni. A hazai közeg ezúttal inkább bénítólag hatott rájuk, kezdett kicsúszni a mérkőzés a kezükből. A támadásokat gyorsan be kellett volna fejezniük, de a franciák erre számítva sorra tördelték a játékot és ellenfelüket.
Ez már harc volt, az idegek harca, abból is a legkeményebb fajtából, nem is kézilabda. A hajrában egy technikai hiba végképp megpecsételte a hazaiak sorsát. Lackovic ellépte, így a francia támadás góllal végződött, hiába reklamálták a dán játékvezetőknél belépést a horvátok. A legvehemensebb Vorit le is küldték: piros lapot kapott…
Ekkor elszabadult a pokol: különböző kis tárgyak tucatjai érkeztek a pályára, amely kényszerszünetet okozott. A franciák ekkor már fogták az aranyérmet, a horvátok pedig elengedték: másfél perc volt hátra.
Franciaország az olimpia után a világbajnokságot is megnyerte – érdekes, a Pekingben a nőknél első norvégok is megnyerték a soron következő nagy eseményt, esetükben az Eb-t –, négy éves kihagyás után jutottak újfent éremhez – 2005-ben bronzérmesek voltak –, míg nyolc esztendő elteltével aranyéremhez. Akkor hazai pályán nem volt náluk jobb.
Nem úgy a mostani házigazdáknál, akik nagyon készültek arra, hogy otthon tartják az aranyérmet és a 2003-as portugáliai diadal után másodszor is a sportági vb-trónra ülnek. Nem sikerült nekik, miként 1995-ben, 2005-ben, így 2009-ben is elveszítették a finálét. Érdekesség, tizennégy éve Izlandon ugyancsak a franciák bizonyultak jobbnak náluk…
A bronzmeccsen a motiváltabb dánok kezdtek jobban, de a lengyelek rendezték védekezésüket és a szünetre már náluk volt a háromgólos előny. Ami szemet szúró volt, az a két kiváló erőkből álló csapat sok, tőlük szokatlan számú technikai hibája, a temérdek pontatlan átadás és indítás, amit írjunk nyugodtan a fáradtság számlájára.
A második felvonás a dánok kapaszkodásáról szólt – Hansen volt az északiak feltámadásának kulcsembere –, de hiába jöttek vissza a már ötgólos hátrányból közte kettőre és támadhattak újfent a minimális különbségért, a lehetőség kimaradt. Ez pedig jeladás és egyben ébresztő volt a lengyelek számára.
Az erőre kapó lengyelek a mezőny legjobbjának bizonyuló, végül tíz gólig jutó Bielecki vezérletével visszaverték a dán rohamokat, majd szép fokozatosan ismét elhúztak, a hajrá előtt már beláthatatlan volt a két csapat közötti különbség.
Győztek a lengyelek, akik két évvel ezelőtt Németországban ezüstérmet szereztek. Érdekesség: az akkori dobogósok közül az akkor harmadik dánok így lemaradtak ezúttal a dobogóról, míg az aranyérmes németek az elődöntőbe sem jutottak be.
A bronzmeccs kezdetén még a téthez és a ranghoz, valamint a két kiváló csapathoz méltatlanul kevés néző volt kint a csodálatos zágrábi arénában, ám aztán szépen lassan megérkeztek a döntőre kíváncsi nézők, akik a lengyelekkel szimpatizáltak. A hajrában már egész jó hangulat kerekedett, amelyből a bronzérmesek minden bizonnyal erőt meríthettek.
