Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 2. 13:02
A BL-címvédő Barcelona férfi kézilabdacsapata nem tudott megegyezni világklasszis, magyar átlövőjével, és megerősítette, hogy a balkezes játékos a Veszprémet választotta - ezt Enric Masip, a Barca technikai igazgatója mondta el a katalán El Mundo Deportivo című lapnak. A sportvezető szerint a pénz miatt igazol vissza Magyarországra.

Masip a lapnak elmondta, hogy a klub nem tudott versenyezni a Veszprém ajánlatával, amely kétszer annyit kínált neki, és a világ legjobban fizetett játékosává teszi.

A Barca tulajdonképpen "életre szóló szerződést" ajánlott neki, később az edzői stábban is számított volna rá, és húsz százalékkal megemelte volna a fizetését.

Nagynak még van egy év hátra a kontraktusából, de három millió euróért bárki kivásárolhatja.

A balkezes sztár állítólag a Köbenhavn elleni BL-búcsú után jelentette be, hogy aláírt a Veszprémhez, amivel alaposan meglepte a Barca vezetőit és játékostársait.

Jó úton haladt afelé, hogy pályára léphessen az olimpián a spanyol válogatott mezében (az állampolgárságot már megkapta, és három éve nem játszott a magyar csapatban). Továbbra is kérdéses, ott lesz-e Londonban, és ha igen, akkor melyik nemzeti együttesben.

Szörnyi Attila, Nagy menedzsere a SportHirado.hu érdeklődésére délutánra ígért megerősítést.

Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya - aki nyáron távozik az MKB Veszprém vezetőedzői posztjáról - az MTI-nek kiemelte, hogy a két klub között jelenleg nincs érvényes szerződés, egyeztetés zajlik, és mivel Nagy Lászlónak eredetileg a jövő nyárig érvényes szerződése van a Barcelonával, így azt sem lehet tudni, hogy az átlövő mikor érkezne.

"Meg kell várni, miként tud megállapodni a két klub, és majd ennek ismeretében lehet arról dönteni, illetve beszélni a játékossal, hogy szeretne-e ismét a magyar válogatottban pályára lépni" - tette hozzá Mocsai.

Címkék: Nagy László
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu