Horvátországba igazol kéziklasszisunk

Szerző: Sporthíradó VeszprémLétrehozva: 2010. január 17. 16:28
Gál Gyula, a magyar kézilabda-válogatott beállósa a horvát RK Croatia Zagreb kötelékében folytatja pályafutását. A kétszeres BL-győztes a játékossal már megállapodott, de a Veszprémmel és azzal a Tatabányával is egyezkednie kell, amely a nyárig kölcsönvette. Gál hamarosan újra a BL-ben szerepelhet, ahol zágrábi vetélytársa a fiatal Marino Maric lehet posztján.

Az MKB Veszprém csapatának válogatott kézilabdázója a nyári változások során kiszorult a bajnok és kupagyőztes, BL negyeddöntős csapatból. Szerették volna a játékost külföldre eladni, de az érdeklődők nem voltak elég rámenősek, főleg azért, mert a játékosnak 2013-ig élő szerződése volt a bakonyiakhoz. Már nyáron felmerült a zágrábi csapat neve, mivel a horvát válogatott beállós Igor Vori Hamburgba szerződött. Akkor nem sikerült velük megegyezni, de most úgy látszik nyélbe jöhet a játékos átigazolása.

 

Októberben a veszprémiek 2010 június 30-ig kölcsönadták Gált a Tatabánya-Carbonex csapatának, tehát a horvátoknak velük is egyeztetni kell, hogy a játékost még januárban megszerezzék. Azért fontos a dátum, mert így a válogatott beállós a tavaszi idényben már pályára léphetne a Bajnokok Ligájában a Croatia színeiben. Zágrábi vetélytársa a fiatal Marino Maric lehet a posztján.

A veszprémi és a tatabányai klubtól azt az információt kaptuk, hogy tárgyalásban állnak a zágrábiakkal, de szerződésaláírás részükről még nem történt.

Gál hétszer nyert bajnoki címet a veszprémi alakulattal, ötször hódította el a Magyar Kupát, 2008-ban pedig a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) is a magasba emelhette. 2006-ban az Év Férfi Kézilabdázójának választották Magyarországon.

Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír