Íme az olimpiai, világ és Európa-bajnok!

Szerző: SHLétrehozva: 2010. január 31. 18:53
Elképesztő bravúrt ünnepelhet a kézilabdavilág: az ausztriai férfi Európa-bajnokságot ugyanis a francia válogatott nyerte, miután a fináléban 25-21-re felülmúlta a horvát együttest. Ezzel Claude Onesta szövetségi kapitány csapata immár olimpiai, világ és Európa-bajnok egy időben, ez korábban egyik gárdának sem sikerült a férfi kézilabdában. A bronzérmet Izland szerezte meg, 29-26-ra diadalmaskodott Lengyelország ellen.

Igazi presztízscsata várt a teltházas bécsújhelyi közönségre, amely egészen elképesztő hangulatot varázsolt. A franciák drukkerei a sportágtörténelmi sikerre éheztek, míg a horvátok a tavalyi világbajnoki döntőért szerettek volna revansot várni. Egy évvel ezelőtt az Onesta-csapat hazai pályán múlta felül a délszláv együttest.

 

Az előcsatározások során időnként akadozott a két együttes játéka. A későbbi keserű pirulák ellenére sem feledhetjük, hogy a magyar válogatott majdnem legyőzte e franciákat. De jól tudjuk, a végére kell az igazi csúcsforma és ez most is bebizonyosodott.

Az ifjú titánokat és rutinos rókákat felvonultató horvátok ugyan némi játékvezetői segédlettel legyőzték az elődöntőben a lengyeleket, de vasárnap is meg kellett hajolniuk a gallok tudása előtt. A horvát származású Nikola Karabatic vezérelte olimpiai és világbajnok ugyanis szisztematikus következetességgel őrölte fel riválisa ellenállását, pontosabban célzott és védekezésben sem adott könyörületet.

Pedig a horvátok az első játékrész hajrájában már 12-9-re is vezettek, de az előny elolvadása után már minden a franciák szája íze szerint alakult. Döntőnek bizonyult, hogy a fordulás után gyorsan megléptek Karabaticék, akiket a szenzációs kapus Thierry Omeyer parádéi is segítettek. A horvátok ugyan felzárkóztak 19-18-ra, de utána már nem volt erejük tartani a lépést.

Az Európa-bajnokság legjobb játékosának a magyarok életét is megkeresítő és nem mellesleg 53 találattal gólkirály cseh Filip Jíchát választották.

ALL STAR-CSAPAT
Slawomir SZMAL (Lengyelország) – Luc ABALO (Franciaország), Olafur STEFÁNSON (Izland), Igor VORI (Horvátország), Nicola KARABATIC (Franciaország), Filip JÍCHA (Csehország), Maneul STRLEK (Horvátország)

 

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (AUSZTRIA):
DÖNTŐ:
Franciaország-Horvátország 25-21 (12-12)
A 3. HELYÉRT:
Izland-Lengyelország 29-26 (18-10)

 

Hozzászólások
Nitro Street 2010. február 1. 14:43 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  10
MODERÁLVA
miki mókus 2010. február 1. 13:51 (5)
Újonc
  27

„Csak gratulálni tudok a francia válogatottnak végig néztem a meccset és a második félidő kezdetével minden fordulatot vett és a franciák lesöpörték a horvátokat egyszerűen ez a francia csapat kiváló!!!
Minden posztona világ legjobb és a legtehetségesebb játékosok találhatóak talán még a cserepadon is
Jérôme Fernandez (kapitány)----->nem ment neki annyira de mégis nagyon sokat ért


******er Dinart------->ki merem jelenteni h a világ legjobb védője


Bertrand Gille------>a siker 15% az ő góljival és játékával született




Daniel Narcisse----->A franciák egyik meghatározó embere aki az egyik legjobb volt az EB-n nagyon nagy játékos
Nikola Karabatic----->Ki merem jelenteni h a világ legeslegjobb játékos


Thierry Omeyer------>A világ egyik legjobb kapusa nagyon fontos védései voltak


Michael Guigou--------->Fontos és meghatározó tagja volt a franciáknak


Luc Abalo-------------->Abalo egy igazi supertehetség amiket a szélen művelt az egyszerűen hihetetlen ahogy és amilyen lendülettel berepült XD az egyszerűen káprázatos a francia SUPERMAN és emellett még gyönyörű átlövései voltak bevallom nagyon szerettem a játékát nekem a legnagyobb kedvencem Karabatic mellett Abalo volt
Mégegyszer gratula a csapatnak









[Hivatkozás: Győr Andris 2010. január 31. 22:18]
Jaajj de okosak vagyunk andriskám
Győr Andris 2010. január 31. 22:18 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  17
Csak gratulálni tudok a francia válogatottnak végig néztem a meccset és a második félidő kezdetével minden fordulatot vett és a franciák lesöpörték a horvátokat egyszerűen ez a francia csapat kiváló!!!
Minden posztona világ legjobb és a legtehetségesebb játékosok találhatóak talán még a cserepadon is
Jérôme Fernandez (kapitány)----->nem ment neki annyira de mégis nagyon sokat ért

******er Dinart------->ki merem jelenteni h a világ legjobb védője

Bertrand Gille------>a siker 15% az ő góljival és játékával született


Daniel Narcisse----->A franciák egyik meghatározó embere aki az egyik legjobb volt az EB-n nagyon nagy játékos
Nikola Karabatic----->Ki merem jelenteni h a világ legeslegjobb játékos

Thierry Omeyer------>A világ egyik legjobb kapusa nagyon fontos védései voltak

Michael Guigou--------->Fontos és meghatározó tagja volt a franciáknak

Luc Abalo-------------->Abalo egy igazi supertehetség amiket a szélen művelt az egyszerűen hihetetlen ahogy és amilyen lendülettel berepült XD az egyszerűen káprázatos a francia SUPERMAN és emellett még gyönyörű átlövései voltak bevallom nagyon szerettem a játékát nekem a legnagyobb kedvencem Karabatic mellett Abalo volt
Mégegyszer gratula a csapatnak




Perity András 2010. január 31. 21:22 (3)
Rajongó
  802
Abalo nagyon kemény szélső!!!

Szerkesztve: 2010. január 31. 21:22
Törölt felhasználó 2010. január 31. 21:13 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Jaja
Plavecz Tamás 2010. január 31. 20:11 (1)
Ígéret
  422
Minden elismerésem a Francia válogatottnak!!!
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír