Kindl a montenegrói válogatottban

Szerző: SHLétrehozva: 2009. január 28. 18:01
Miután megkapja a montenegrói állampolgárságot, pályára léphet az ország válogatottjában Kindl Gabriella. A magyar játékos a handball.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, az is segítette a döntését, hogy a nemzeti csapatban rengeteg podgoricai csapattársa játszik.
„Nagyjából egy hónapja játszottam a Podgoricánál, amikor először megkérdeztek arról, hogy a későbbiekben játszanék-e montenegrói színekben” – nyilatkozta Kindl, aki később hozzátette, hogy decemberben lejárt az a három év, amit kötelező kivárni, ha az ember válogatottat akar váltani.

Kindl egyelőre még nem kapta meg a montenegrói állampolgárságot, ám ez már folyamatban van, és a sportolókra vonatkozó szabályok miatt valószínűleg hamar montenegrói polgár (is) lesz.

Az átlövő még 2000. november 22-én Tatabányán mutatkozott be a magyar nemzeti csapat színeiben, akkor a mieink 28-28-as döntetlent értek el Szlovákiával szemben. Kindl 2000-ben Európa-bajnoki győzelmet szerzett a magyar csapattal, emellett van egy kontinensbajnoki és egy világbajnoki bronzérme is.

A magyar kézilabdázó a Podgorica előtt a Krim Ljubljanában is játszott, ám márciusban otthagyta a csapatot.
 
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír