Konkoly Csaba távozik Győrből!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 16. 12:15
A Győr női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Konkoly Csaba és a klub elnökségének megállapodása szerint a szakember szerdán távozik az együttes éléről, számolt be róla a Rába-parti egyesület.

A döntés hátterében a klub közlése szerint az áll, hogy az elnökségnek minden körülmények között meg kell teremtenie a csapat győzelmének feltételeit mind a hazai bajnokságban, a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában. Az eddigi mérkőzések tapasztalatai alapján pedig úgy látja, hogy e cél elérésére a csapatnak nagyobb esélye van egy más típusú szakmai irányítással.

A klub megkezdte az egyeztetéseket a lehetséges új edzőkkel, és mindenképpen olyan megoldásra törekszik, amely edzői oldalról biztosítja az ETO-nak az elvárt győzelmeket.

A csapat vezetőedzői feladatait az új szakember beiktatásáig Danyi Gábor pályaedző látja el, akinek szakmai felkészültsége és hozzáállása mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken garancia a csapat jó szereplésére – olvasható a Győr honlapján.

A Konkoly Csabával való további együttműködés formájáról a klub egyeztetést folytat.

A csapat számára a következő hónapban a válogatott elfoglaltságok miatt nyugalmasabb időszak következik, majd a lányokra 2012. január végéig hazai bajnoki mérkőzések várnak. A februárban induló BL-középdöntők nagyon kemény csatákat ígérnek, tekintve a három ellenfelet: a tavalyi BL-döntős norvég Larvikot és spanyol Itxakot, valamint a dán Midtjyllandot.

 
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír