Lakonikus nem Nagy Lászlótól

Szerző: SHLétrehozva: 2012. április 20. 13:36
Még nem dőlt el, hogy ott lesz-e a londoni olimpián Nagy László, a magyar válogatott és a Barcelona kézilabdacsillaga, aki sajtóhírek szerint gyorsított eljárással kaphatja meg a spanyol állampolgárságot, és így minden akadály elhárulna az elől, hogy Spanyolország színeit képviselje az ötkarikás játékokon.

A sztár a Digi Sport Reggeli start című adásában nyilatkozott a péntek esti Köbenhavn-Barcelona BL-negyeddöntő esélyeiről.

"Kiegyensúlyozott, közepes erősségű csoportból érkeztünk, s már a nyolcaddöntőben, a Montpellier ellen is kemény ellenfelet kaptunk. Sikerrel vettük az akadályt, remméljük a következő két meccsen is kedvezően alakulnak a dolgok számunkra. Koppenhágában az idény egyik legjobb csapatával ütközünk meg, keményen védekeznek, gyors lerohanásokkal operálnak, jók a szélsőik, náluk játszik az év játékosa, Mikkel Hansen. Összszokottabbak, kiegyensúlyozottabbak, mint a Montpellier, ezzel együtt nyerni akarunk, már most, idegenben."

Hozzátette, nincs baja a lebonyolítási rendszerrel, pontosabban a Final Fourral, hiszen az elmúlt két döntőben ott voltak, egyszer nyerni is tudtak. Szerinte az Atlético és a Kiel is esélyes még a végső győzelemre.

Arra a kérdésre, hogy eldőlt-e már, hogy ott lesz-e a londoni olimpián, egy lakonikus nemmel válaszolt a kézilabdázó.

Címkék: Nagy László
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu