A magyar válogatott a 2004-es athéni olimpián negyedik lett, miután a bronzmeccsen kikapott Oroszországtól, négy év múlva azonban nem sikerült kiharcolni a pekingi részvételt. Idén van esély Londonra, bár a mezőny erősebb lett, a keret pedig meggengült a nyolc évvel ezelőttihez képest.
A legfontosabb különbség, hogy a magyar csapatot elhagyta Nagy László, a Barcelona extraklasszis átlövője, aki nagy valószínűséggel nemsokára Lazlo Grande lesz, és spanyol színekben indul a londoni olimpián. Az utóbbi években sok vita volt erről, a legfrissebb események azonban egyértelműen ebbe az irányba mutatnak.
A másik, hogy a napokban súlyos sérülést szenvedett Ilyés Ferenc, a magyar nemzeti csapat kapitánya, aki védekezésben és támadásban is rengeteget számít, így kiesése a selejtező legnagyobb vesztesége.
Ugyanakkor igazi klasszissá érett a még mindig fiatal Császár Gábor, a csapat irányítója, ezt a szerbiai Európa-bajnokságon bizonyította is. Az athéni 15 fős csapatból heten vannak a mostani keretben: Császár mellett Harsányi Gergely, Iváncsik Gergő, Laluska Balázs, Mocsai Tamás, Carlos Pérez és a kapus Fazekas Nándor.
Mocsai Lajos csapata ugyanakkor keményen küzd a felszínen maradásért, a januári Eb-n elért nyolcadik hely is bravúrnak számított, pláne úgy, hogy a csoportban a világ-, és olimpiai bajnok, Eb-címvédő franciákat verte meg 26-23-ra, a spanyolokkal és az oroszokkal pedig ki-ki meccset játszott.
A gárda gyenge pontja talán az (persze a nehezen pótolható Ilyés elvesztésén túl), hogy egyelőre nem tud kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani egy világversenyen, és a lendület általában már a középdöntőre elveszik. Az eredményeken ez jól látszik, a 2010-es Eb-n 14., 2008-ban nyolcadik lett. A világbajnokságokon valamivel jobb a statisztika (2009: 6., 2011: 7.), de mivel a kézilabda európai gyökerű sportág, egy Eb-mezőny is sokkal keményebb. Sőt, már maga a kijutás is.
"Az olimpiai selejtező torna favoritja mindenképpen az otthon játszó svéd válogatott, a mi sorsunk pedig rögtön az első meccsen, a magyar-macedónon dőlhet el - mondta a kezilabda.hu-nak Csoknyai István, az MKB Veszprém segédedzője, a férfi válogatott egykori szövetségi kapitánya. - A brazilok még nem elég erősek ahhoz, hogy beleszóljanak a versenybe."
A macedónok a szerbai Eb-n remekül szerepeltek januárban, igaz, ott 3-4 ezer fanatikus szurkoló buzdította őket, és Kiril Lazarov vezetésével az 5. helyen végeztek. "A macedónokat eddig legyőztük, ha kellett, de tény, ilyen erős csapatuk még sosem volt. Az internetes fórumokon már keményen fogadkoznak, hogy most legyőznek mindent és kijutnak az olimpiára."
Csoknyai szerint a külső bokatörést szenvedett Ilyés elsősorban a védelemben fog hiányozni, hiszen remek triót alkottak Laluska Balázzsal és Schuch Timuzsinnal. "Hátul talán Katzirz helyettesítheti, a támadásban pedig Carlos Pérez, Nagy Kornél vagy ugyancsak Katzirz, de az átlövőként is bevethető irányítónk, Császár Gábor is alternatíva lehet."
| FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ, GÖTEBORG |
| A TORNA PROGRAMJA:
Április 6., péntek: A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE: Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick-Szeged) |
