Magyarázat a kudarcra: Nyuszik voltunk

– Felébresztettem?

– Kérdezzen nyugodtan, de sok mindent nem tudok mondani.

– A férje említette, hogy nagyon nehezen aludt el szombaton este...

– Itthon beszélgettem a párommal, egészen hajnalig, megpróbáltunk rájönni a vereség okaira. Egy kis időnek azonban el kell telnie ahhoz, hogy magyarázatot találjuk a történtekre. Amikor vége lett a mérkőzésnek, egyébként fel sem fogtam igazán, hogy mennyit veszítettem, veszítettük azzal, hogy alulmaradtunk a németek ellen...

– Milyen volt a hangulat az öltözőben?

– Siralmas. Mindenki nagyon maga alatt volt. Voltak, akik elsírták magukat, mások még frissen, melegében igyekeztek megfejteni, hogy miért kaptunk ki Győrben, egyáltalán mi történhetett velünk a visszavágón. Erről beszélgettünk. Órákig az öltözőben maradtunk.

– Mire jutottak: mi történt?

– Elvertek minket a németek!

– Azt láttuk. A miértre lennék kíváncsi...

– Nem tudom. Egyrészt a németek nagyon jól védekeztek, alig volt helyünk lőni, másfelől valamiért nem mertük felvállalni a felelősséget, össze-vissza tologattuk a labdát. Nyusziként kézilabdáztunk! Lassúak voltunk, rosszul passzoltunk, egyszerűen dadogott a kezünkben a labda, olykor alig tudtuk megfogni. Eleinte a padon ültem, és a csapat küszködését, szinte hiábavaló erőlködését látva a többi cserével együtt próbáltam biztatni a lányokat, majd amikor beszálltam, a bőrömön éreztem: most valahogy semmi sem megy...

– Az önbizalmukkal minden rendben volt?

– Miért ne lett volna? Az első meccs nem volt olyan tragikus, a felkészülésünk jól sikerült. Az egymáselleni játékok során is minden rendben ment. Tehát aligha volt ok arra, hogy elszálljon az önbizalmunk. Elszántak voltunk a meccs előtt, ezzel sem volt, lehetett gond. Mindenképpen nyerni akartunk! Aztán egyik pillanatról a másikra minden megváltozott, mondhatnám úgy is, minden elromlott...

– Eszébe jutott, hogy aligha szerepel már olimpián?

– Természetesen gondoltam már rá...

– És?

– Fáj! Nyilván akkor még jobban fog, amikor elkezdődik az olimpia Londonban, és én itthon ülök a televízió előtt, ahelyett, hogy a brit fővárosban lenne tennivalóm, azon a versenyen, amely minden sportoló legnagyobb álma.

– Miképp lehet túllépni ezen a kudarcon?

– Nehezen. Csak az idő segíthet. Mit is mondhatnék: a bajnokságban igyekszem sikeres lenni. De most még nagyon fáj, ami történt. Szörnyű érzés...