Márciusban folytatódhat a Cozma-per

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2011. november 15. 11:58
Előreláthatólag jövő márciusban tárgyalják másodfokon a Cozma-gylkosság ügyét - közölte Ferenczy Tamás szóvivő kedden az MTI-vel, egy nappal azután, hogy megérkeztek a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblára a fellebbviteli főügyészségről az ügy aktái.

Tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hány napon tárgyalják az ügyet; erre az is befolyással lehet, érkezik-e újabb bizonyítási indítvány.

 

Az MTI információja szerint az ügyet tárgyaló tanács elnöke várhatón Nagy Zoltán kollégiumvezető lesz.

Marian Cozmát 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

A sportoló gyilkosait idén júniusban ítélte el első fokon, nem jogerősen a Veszprém Megyei Bíróság. Raffael Sándor első- és Németh Győző másodrendű vádlott életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott, Sztojka Iván harmadrendű vádlottnak 20 évet kell az elsőfokú ítélet szerint fegyházban letöltenie. A többieket 5, 4, illetve 3 évnyi, valamint 2 év 8 hónapos börtönre ítélték.

Németh Balázs tanácsvezető bíró az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A tanácsvezető bíró hangsúlyozta, hogy az első- és másodrendű vádlott az életfogytig tartó büntetésből legkorábban 30 év múlva bocsátható szabadlábra.

Az ítélet szerint Pál Gábor negyed- és Bihari Csaba ötödrendű vádlott bűnös társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében, ezért előbbinek 5 évet, az utóbbinak 4 évet kell börtönben töltenie. Gergely Péterné hatodrendű és Antalik László hetedrendű vádlottat kétrendbeli bűnpártolás miatt - mint társtetteseket - vonta felelősségre a bíróság; az asszonyt 3 évi, a férfit 2 év 8 hónapi börtönre ítélte.

A bíróság a vádlottakat több évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és rendelkezett arról is, hogy a vádlottaknak meg kell téríteniük az állam számára a 74 millió forint bűnügyi költséget; így például Raffael Sándornak és Pál Gábornak 15-15 millió, Németh Győzőnek és Sztojka Ivánnak 14,5-14,5 millió forintot kell fizetnie.

Címkék: marian_cozma
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír