„Marian Cozma édesapja üzent, jön!”

Szerző: Nikes KrisztiánLétrehozva: 2009. március 3. 16:26
Gál Gyula szerint százötven százalékon ég a Veszprém, a férfi kézilabdacsapat Marian Cozma február 8-i meggyilkolása óta a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is megállíthatatlan. A játékosok érte hajtanak, mindent vinnének az idei szezonban. Az édesapa, Petre Cozma hétvégén visszatér Veszprémbe, hogy részt vegyen a fia tiszteletére celebrált szentmisén és a helyszínen szurkolja ki a csoportelsőséget az MKB-nak.

Az Ademar León ellen idegenben is nyerni tudott az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata (32-30), majd a spanyolok panasszal éltek a nemzetközi szövetségnél, mert szerintük a bírók túlságosan is elfogultak voltak a magyarokkal szemben.

 

No, ez az a dolog, amely a legkevésbé érdekli a magyar bajnoki címvédő hőseit. Gál Gyuláék már hetek óta önkívületi állapotban játszanak, és bizonyítják ország-világnak tragikus körülmények között elvesztett csapattársuk iránti szeretetüket, tiszteletüket.

„Mindenki azon van, hogy a maximumnál is sokkal többet tegyen le a pályára! - csattant fel a SportHirado.hu megkeresésére Gál Gyula. - Bár a csapat sérülésektől tizedelt, a bizonyítás, a tűz ott lobog minden éppen játszó kézilabdázó szívében. Ez pedig olyan erő, amely legyőzhetetlen. Alig várjuk a mérkőzéseket, hogy újra meg újra bizonyítsuk, mennyire szerettük ezt az embert.”

A csapat versenynaptára több mint hektikus, a meccsek egymást érik, pihenésre vajmi kevés idő jut. Hogy lehet ezt bírni?

„Mindenki nyerni szeretne, legyen szó a Debrecenről vagy a Montpellier-ről - folytatta a kiváló beálló. - Akkor jó, ha játszunk. Az erőltetett menetet elsősorban fejben kell bírnunk, mert mi nem maszatolni, hanem festeni akarunk.”

A keddi debreceni bajnokit (18:00) követően szombaton a Montpellier jön Magyarországra (15:15), s ha a BL-találkozón ismét győz a Veszprém, biztosan csoportelső. Ennek lehet szemtanúja Petre Cozma, Marian Cozma édesapja, aki a mérkőzésen kívül március 8-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel a fia emlékére megtartandó szentmisén is tiszteletét teszi a veszprémi székesegyházban.

„Ilyés Feri tartja Marian édesapjával a kapcsolatot. Nagyon örül a sikerünknek, nem győz gratulálni nekünk és megköszönni mindent. Legutóbb azt üzente, a hétvégén jön, hogy egy kicsit újra velünk lehessen.”

Nemeslelkű debreceniek: pénz a Cozma-emlékműre
A férfi kézilabda bajnokság 21. fordulójában Debrecenbe látogatott az MKB Veszprém, amely 14-13-as félidő után aratott magabiztos, 33-27-es győzelmet. A találkozó előtt a DKSE-Airport Debrecen vezetői 150 ezer forintot ajánlottak fel a veszprémieknek a Marian Cozma-emlékmű létrehozására.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MKB Veszprém KC 19 19 702 460 242 38
2. Pick Szeged 20 19 1 622 485 137 38
3. Dunaferr SE 19 15 4 559 464 95 30
4. PLER KC 19 14 5 536 480 56 28
5. DKSE-Airport Debrecen 21 10 2 9 625 603 22 22
6. Tatabánya Carbonex KC 20 10 2 8 578 577 1 22
7. Balatonfüredi KC 20 10 1 9 532 553 –21 21
8. Mezőkövesdi KC 20 7 3 10 540 587 –47 17
9. Kecskeméti Delfin KC 20 7 1 12 549 596 –47 15
10. Gyöngyösi FKK 20 6 2 12 583 628 –45 14
11. Csurgói KK 20 4 3 13 529 577 –48 11
12. Százhalombattai KE 20 4 3 13 496 612 –116 11
13. Komlói BSK 20 3 1 16 528 627 –99 7
14. Győrhő ETO FCK SE 20 4 16 469 599 –130 4
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír