Mocsai: Világklasszist vesztettünk

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 2. 10:56
Befejeződött a szezon Dejan Perics, a magyar férfi kézilabda-bajnokságban szereplő MKB Veszprém kapusának számára. A szerb hálóőr egy lövést védte sérült meg, amelyet meg kellett operálni. Mocsai Lajos vezetőedző nagyon sajnálja egyik legjobbjának hiányát, de továbbra is csak a bajnoki címet tartja elfogadható eredménynek.

A keddi veszprémi mérkőzésen, melyet magabiztosan nyert a tavalyi bronzérmes ellen a veszprémi kézilabda csapat, megsérült Dejan Perics kapus. Szerdán már meg is műtötték a tatai klinikán.

Mocsai Lajost, a veszprémiek vezetőedzőjét kérdeztük az esetről:

- A Dunaferr elleni mérkőzés utolsó harmadában arra készültünk, hogy fiatal kapusunk, Liszkai Szilveszter váltja Pericset a kapuban, amikor egy bal alsó sarokba tartó nagy erejű lövést nyújtott bal karral hárított. Az alkarján csattant a labda és a túlfeszült ízületnél a bicepszet tartót szalag lepattant a karcsontról. A műtét során két csavarral rögzítették a leszakadt részt, majd rögzítő kötést kapott a bal karjára, hogy ne mozgassa.

A gyógyulási időt nem tudjuk behatárolni, mely négy héttől több hónapig is eltarthat. Ezért a rájátszásban való részvétele kérdésessé vált.

A meglevő keretből Liszkai Szilveszter, a felnőtt válogatott keret tagja és az ifjúsági csapatunk kapuvédője, a nagyon tehetséges Andorka Gábor próbálja pótolni Pericset a hátralevő mérkőzéseken. Gondolom, hogy azt mindenki tudja: egy világklasszis kapus elvesztése nagyon nagy vérveszteség, nem könnyű pótolni. Én bízom Perics gyors felépülésében és abban a technológiában, amivel őt megoperálták.

A felelősség most sokkal nagyobb lesz a játék négy fázisában, a védőjátékban, a lerohanások befejezésében, a felállt védelem elleni játékban és a visszarendeződésben, hogyan tudunk jobb teljesítményt nyújtani. Védekezésben kompenzálni kell a világklasszis kapusunk hiányát, ezért a következő edzéseken speciális feladatokat kell gyakorolnunk, mint a sáncolás, mint a test-test elleni ütközések gyakorlása, valamint a folyosóba való lövetés kikényszerítése segítse fiatal kapusaink teljesítményét.

- A rájátszást a PLER KC elleni kezdte meg az MKB. Hogyan lehet motiválni a játékosokat ezekre a mérkőzésekre, hiszen nincs egy súlycsoportban a két csapat?

- A bajnokság negyedik helyén végző PLER-rel mindig nagy csatákat vívtunk. Egy fiatal, hajtós csapat, jó kapusokkal és néhány rutinos, idősebb játékossal, mint Lendvay Péter és Harsányi Gergely. Egy pillanatra sem szabad lebecsülni őket, mert ez megbosszulná magát! A lőrincieknél kitűnő utánpótlás-képzés folyik, melynek az eredményeként már a felnőtt csapatban is játszanak a 18-20 éves fiatalok, akik a korosztályos és felnőtt válogatottban már bizonyítottak. Kemény mérkőzésre számítok a budapesti mérkőzésen is. Csak így tudunk felkészülni a bajnoki döntőre, ahol a Szeged, vagy a Dunaferr lehet az ellenfelünk.

Dejan Perics szomorúan sétált a Veszprém Aréna öltözőfolyosóján felkötött karral, de készségesen válaszolt a Sporthíradó kérdéseire.

- Gondolom nem erre készült a bajnokság hajrájában?

- Persze, hogy nem! Egy ártatlan eset volt a keddi mérkőzésen, bal karral védtem egy lövést, de utána éreztem, hogy baj van, mert nem tudtam már odanyúlni a kipattanó labdáért.

- Hogy zajlott le a műtét?

- Dr. Knoll Zsolt műtötte a karomat, két csavarral rögzítette a karcsontról leszakadt bicepszizmot, természetesen altatás közben. Az egyik csavart, ha megfelelően gyógyulok, négy hét múlva kiveszik, de a másik rögzítés még egy darabig bent marad.

- Mi lesz a csapattal ön nélkül?

- Szerintem nagyon ügyesek fiatal kapusaink, meg tudják oldani a rájuk bízott feladatot. Andorka Gáborral dolgoztunk együtt tavaly nyáron, amíg Ivan Pesic a horvát junior válogatottban szerepelt, Liszkai Szilveszter pedig február tizedike óta itt van velünk, nem véletlenül hívták meg a felnőtt válogatottba is. Én sajnos ebben az évadban már nem szerepelhetek a csapatban, de megpróbálok minden edzésen és mérkőzésen ott lenni, hogy segítsek társaimnak a bajnoki cím megvédéséhez!

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu