Most már a férfiaknak sincs kapitányuk

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 17. 13:10
Hajdu János nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. Így a korábban a nőket irányító Imre Vilmos távozása után immár a férfiaknak sincsen vezetőjük. Hajdu azonban továbbra is a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alkalmazásában marad szakmai igazgatóként. Utódjáról később döntenek.

Az ember azt hinné hálásabb feladat nem is lehetne a honi sportéletben, mint akár a női, akár a férfi kézilabda-válogatott irányítása. Erre tessék: jelenleg egyik szakágnak sincs szövetségi kapitánya.

Imre Vilmos július elején jelentette be, hogy klubcsapatát, a Dunaferr férfi együttesét választja a válogatottal szemben. Most pedig Hajdu János döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg lejáró szerződését.

A korábban a nőket is vezető Hajdu pénteken közölte Sinka Lászlóval, az MKSZ elnökével döntését. 

„Régóta tudtam, hiszen a megbízatásom az Eb-selejtezők végéig szólt. Nem lett volna azonban szerencsés, ha kerek-perec kijelentem, hogy távozok, hiszen menet közben ez nem tesz jót egy csapat moráljának, márpedig nekünk ki kellett jutnunk az Eb-re” - nyilatkozta a szakember a kezi.hu-nak. 

Ahogy a hölgyeknél, úgy az uraknál is azonnal elkezdődtek a pletykák, kik tölthetik majd be a megüresedett pozíciót. A legesélyesebbnek Mocsai Lajost és a Törökországban dolgozó Kovács Péter, no meg persze Hajdu segítőjét, Csoknyai Istvánt tartják. 

Legközelebb a jövő héten esedékes elnökségi ülésen várható döntés, legkésőbb pedig szeptemberben. 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu