Nagy László is gratulált a Szegednek!

Szerző: KEZILABDA.HULétrehozva: 2011. november 20. 13:24
A címvédő Barcelona gálaelőadást tartott, 43-16-ra nyert a Bosna Sarajevo vendégeként, ezzel továbbra is százszázalékos a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Nagy László, a katalánok magyar légiósa saját Facebook-oldalán elárulta, csapata könnyű meccsen van túl, továbbá gratulált a Szegednek, amelynek a Montpellier elleni győzelmét nagy eredménynek tartja. Patrice Canayer, a francia csapat edzője ugyancsak megemelte a kalapját a magyar ezüstérmes előtt.

 

 

Természetesen nem a szegedi kötödésű Nagy László volt az egyetlen, aki gratulált a Tisza-parti együttesnek, ugyanezt megtette a legyőzött csapat edzője, Patrice Canayer is: "Mindent megpróbáltunk, de ezúttal gyengébben játszottunk, mint általában szoktunk, a Szeged viszont kiválóan kézilabdázott. Annak a vereség ellenére is örülök, hogy nagyszerű mérkőzést játszottunk szombaton."

Samuel Honrubia - aki a Montpellier egyik legjobbja volt - a gyenge védekezést jelölte meg a vereség okának, amondó, kissé tartalékosan nem találták a Szeged "nagyszerű támadásainak" ellenszerét.

Jó ezt hallani, olvasni.

Ezt is: a BL honlapja azt írja, hogy hatalmas szenzáció történt a kolbász városában.

No igen, szombat este csípős volt a Pick.

"A legmerészebb álmainkban gondoltunk arra, hogy most nyerni tudunk. Igaz, 2003-ban már sikerült ez a bravúr, de azóta sok minden változott. A Montpellier-nek a mostani szezonban is nagyon komoly eredményei vannak, és mégis most legyőztük. Az első negyedórában nem ment jól a játék, de kértem a fiúkat, próbálják meg nyugodtan azt játszani, amit elterveztük. Köszönet, hogy ezt végül is végrehajtották. Bízom benne, hogy az az egység, amely most jellemzi a csapatot, sokáig kitart, mert sok meccs vár még ránk" - nyilatkozta a lefújást követően Skaliczki László, a Szeged vezetőedzője. 

FÉRFI BL, 5. FORDULÓ, SZOMBATI EREDMÉNYEK:
A CSOPORT:
Bosna Sarajevo (bosnyák)-Barcelona (spanyol) 16-43 (9-21)

ÁLLÁS:
1. Barcelona 5 5 0 0 168-121 10
2. CO Zagreb 4 4 0 0 121-103 6
3. Chambéry 4 3 0 1 116-95 6
4. Sävehof 5 2 0 3 135-144 4
5. Schaffhausen 5 1 0 4 135-147 2
6. Bosna Sarajevo 5 0 0 5 96-158 0


C CSOPORT:
Wisla Plock (lengyel)-Hamburg (német) 26-30 (13-14)

Metalurg Szkopje (macedón)-Constanta (román) 25-18 (12-8)

ÁLLÁS:
1. Hamburg 5 5 0 0 152-120 10
2. Metalurg Szkopje 5 3 1 1 134-124 7
3. Cimos Koper 5 3 0 2 135-127 6
4. Wisla Plock 5 2 0 3 136-143 4
5. Szentpétervár 5 1 1 3 124-147 3
6. Constanta 5 0 0 5 123-143 0


D CSOPORT:
Ademar León (spanyol)-AG Köbenhavn (dán) 28-26 (14-12)

Szeged-Montpellier 38-35 (18-17)

ÁLLÁS:
1. León 5 3 1 1 159-150 7
2. Köbenhavn 4 3 0 1 124-106 6
3. Montpellier 5 3 0 2 161-154 6
4. Pick Szeged 5 2 0 3 148-167 4
5. Kiel 3 1 1 1 89-78 3
6. Partizan Beograd 4 0 0 4 103-129 0

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2011. november 20. 18:44 (1)
24 ÓRA
17:30  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosaiCsü  Három jelölt Mocsai helyéreCsü  Mocsai Lajos távozik a VeszprémtőlKe  "Az érzelmi kimerültség nem múlt el"Va  A Szeged nyerte az idegek harcátVa  Sorozatban nyolcadszor MK-győztes a GyőrVa  Magyar Kupa: a Vác lett a harmadikVa  Mezőkövesdi győzelem OrosházánSzo  Görbiczék simán bejutottak a döntőbe
Lapozás Több hír