A Kézilabda.hu veszprémi információkra hivatkozva már hétfő délelőtt megtudta, hogy Nagy László, a Barcelona világklasszis magyar átlövője délután Budapesten bejelentést tesz a visszatérésével kapcsolatban, majd 17:00-tól Veszprémben már együtt edz a magyar férfi kézilabda-válogatottal, amelyben vasárnap, a norvégok elleni világbajnoki selejtezőn minden bizonnyal pályára is lép.
A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint ennek technikai akadálya - pl. késői nevezés - nincs. A hivatalos bejelentésre a Thália Színházban került sor, ahol jelen volt a Parlamentből érkező Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Veszprém városának országgyűlési képviselője is. "A világon bármelyik város örülne egy ilyen kaliberű játékosnak, így természetesen Veszprém is."
Vetési Iván elnök átadta Nagy Lászlónak a 19-es magyar mezt. A játékos utoljára 2009. június 21-én lépett pályára a magyar válogatottban, a Szlovákia elleni idegenbeli Eb-selejtezőn. "Először a Pick-Szegedet kereste meg az ügynököm, lévén a nevelőegyesületem, de nem tudtak olyan ajánlatot tenni, amit el tudtunk volna fogadni" - mondta Nagy a sajtótájékoztatón.
"A Veszprém ajánlata nagyon szimpatikus volt, és a döntésemben elsősorban családi okok játszanak szerepet. Én a magam részéről, a mai nappal az elmúlt három évet lezártnak tekintem. Ennyit várni kellett, és szerintem erről már nincs is mit beszélni."
Nagy László elmondta, hogy pár hónapja még úgy gondolta, a Barcelonában fejezi be a pályafutáésát, és négyéves szerződést szeretett volna kötni a klubbal. A vezetők azonban másképp gondolták, így egyre jobban érett a hazatérés gondolata.
A játékos bízik abban, hogy a veszprémi szurkolók is elfogadják, és a vasárnapi, Norvégia elleni világbajnoki selejtezőn is buzdítani fogják. Arról, hogy Nagy László idén vagy csak jövőre csatlakozik-e az MKB Veszprém kézilabdacsapatához, még folynak a tárgyalások.
Ugyancsak veszprémi (klub)hírek, hogy a világklasszis beálló, a chilei-olasz kettős állampolgár Marco Oneto, aki eddig a Barcelona játékosa volt, kedden Veszprémbe érkezik, ahová követi majd Cristian Ugalde, a 24 éves spanyol válogatott balszélső is, aki már jelezte távozási szándékát a katalán klubnak.
A NAGY LÁSZLÓ-ÜGY KRONOLÓGIÁJA |
2009. június 21. Nagy László eddigi utolsó válogatott mérkőzése. A szlovákok elleni galgóci Eb-selejtezőn - melyet 30-19-re nyert a magyar csapat, és ezzel kijutott a 2010-es Eb-re - az átlövő ötször volt eredményes. 2009 őszétől Nagy nem szerepelt többek között az Eb-n, valamint az azt követő vb-selejtezőkön. Csapatkapitányként a válogatott játékosok nagyobb anyagi megbecsülését szerette volna elérni, ugyanakkor hívta őt a spanyol szövetség is, hogy legyen ott válogatott. A kinevezett új kapitány, Mocsai Lajos jelezte: szakmailag indokoltnak tartja Nagy meghívását a válogatottba, ám a játékosnak magának kell döntenie, hogy tudja-e vállalni a szereplést vagy sem. 2010. június A csapat nélküle harcolta ki a 2011-es vb-indulást. 2010. november Nagy ismét jelezte: mivel nem változtak meg azok a feltételek (például a napidíjak megemelése, biztosítások), amelyeket jelzett a magyar szövetségnek (MKSZ), továbbra is távol marad a válogatottól. Az MKSZ akkori elnöke, Sinka László jelezte: olyan lehetőséget vázolt fel Nagy előtt, hogy majd aktív pályafutásának végén komoly szerepet kaphat a magyar, illetve nemzetközi kézilabdás életben, ugyanakkor a játékos hozzáállásával nem ért egyet. Egy hónappal később az MKSZ közleményben igyekezett megcáfolni Nagy állításait, viszont a játékostársak kiálltak Nagy mellett, és levelükben jelezték: mindenben egyetértenek a csapatkapitánnyal. Ezt követően - a felek jelzése szerint - sikeres egyeztetések kezdődtek. 2010. december Mocsai meghívót küldött Nagynak a 2011 januári vb-re, ám a játékos távolmaradt. A csapat nélküle lett hetedik és szerzett jogot ezzel olimpiai selejtezős szereplésre. 2011. február 15. A szövetség eddig az időpontig várt választ Nagytól arra, hogy a jövőben kíván-e szerepelni a nemzeti csapatban, de az átlövő már 2011. február 10-én nyílt levelében - indoklás nélkül - hivatalosan lemondta a válogatottságot. 2011. március Az Eb-selejtezőkön Nagy nélkül sikerült kiharcolni a 2012-es Eb-indulást. 2011. április 2. - Nagy a Barcelonával az MKB Veszprém csarnokában lépett pályára a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján, a magyar szurkolók élesen bírálták őt, bekiabálásokkal, illetve transzparenseken kifejezve véleményüket. Nagy vezére volt a katalán gárdának, amely aztán továbbjutott, sőt, később meg is nyerte a legrangosabb európai kupát. 2011. október Vetési Iván, a magyar szövetség új elnöke megemlítette: Nagy Lászlót visszavárják a válogatottba. "Most már nem a személyes rábeszélésen múlik: azon vagyunk, hogy a válogatottak számára a megfelelő feltételeket megteremtsük. Onnantól Lacin múlik, akire nem szeretnék túl nagy nyomást gyakorolni: hallgasson meg minket és döntsön maga. A célunk, hogy Londonban magyar színekben játszhasson az olimpián" - mondta akkor Vetési. Egy nappal később Nagy jelezte: álláspontja változatlan. "Azzal váltunk el, hogy később újra leülünk beszélgetni, ám konkrét időpontról nem állapodtunk meg" - fogalmazott akkor Nagy, hozzátéve, hogy reméli, a szövetségben és a sportágban tervezett változások kedvezően hatnak majd a magyar kézilabdára. 2011. december Szurkolói szavazás alapján Nagy László lett az elmúlt ötven év legjobb szegedi játékosa, ráadásul a handball-planet szaklapnál őt választották az év játékosává. 2012. január Az Eb-n nem játszott Nagy. 2012. április 7. A válogatott Nagy nélkül jut ki az olimpiára. 2012. április A spanyol Legfelső Sporttanács jelezte: támogatja az átlövő honosítását, hogy már a londoni olimpián spanyol színekben szerepelhessen. Április 28-i spanyol sajtóértesülés szerint Nagy spanyol állampolgár lett, és spanyolként ott lesz az ötkarikás játékokon. 2012. május A hónap elején Nagy bejelentette a Barcelona vezetőinek, hogy elhagyja a klubot, visszatér Magyarországra, és Veszprémben folytatja pályafutását. Spanyol sajtóértesülések szerint Nagy a világ legjobban fizetett kézilabdázója lesz. A helyzetet bonyolította, hogy a játékosnak még élő szerződése van a Barcelonával. Ahogy Szörnyi Attila menedzser utalt rá: a Barcelonán múlik, Nagy mikor és mennyiért távozhat. A szövetségi kapitány hangsúlyozta: akkor tud Naggyal számolni, ha a két klub megegyezik. 2012. május 19. A spanyol vonal erősödését jelzi, hogy a veszprémi klub bejelentette: a spanyol Antonio Carlos Ortega lesz a vezetőedző. 2012. május 25. Nagy a megadott határidőre nem tette le a spanyol állampolgársági esküt, így eldőlt, hogy a spanyol válogatottal nem lehet ott az olimpián. 2012. május 29. A Barcelona chilei beállósa, Marco Oneto érkezését adta hírül a Veszprém. 2012. június 4. Nagy László bejelentette: visszatér a magyar válogatottba. |