„Nem kell boszorkányüldözés"

Szerző: CZ.O., É.Z.Létrehozva: 2010. január 23. 18:20
Pocsékul játszottunk. Oké. Kiestünk. Oké. Na, de hogy ezért ne legyenek felelősök? Márpedig Hajdu János szerint nem szabad abba a hibába esni, hogy elkezdünk mutogatni, össze kell fogni és együtt megoldani a problémákat. A Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója szerint már az Európa-bajnokság előtt is rengeteg probléma volt, amellyel sajnos nem tudott megbirkózni a magyar válogatott. A csehek elleni csúfos fiaskót és hazautazást követően kérdéses, Csoknyai István maradhat-e a nemzeti csapat élén. Egyáltalán akar-e maradni?

Az Eb számunkra talán legfontosabb mérkőzésén mondott csődöt a magyar csapat. Már a torna előtt valószínűsíthető volt, hogy a csehek elleni találkozó lesz a döntő a továbbjutás szempontjából. A mieink éppen az ellen a francia együttes ellen értek el bravúrt, amely ellen sima vereséggel kalkultáltunk. Hajdu János szerint kifejezetten rosszul jött nekünk az iksz a nyitómeccsünkön.

 

„Felborultak a fejek a franciák elleni találkozót követően. A spanyolok ellen már úgy indultak neki, hogy esélyesek a győzelemre. De hát mindenki tudja, hol a helye. Irreális volt ez a cél, ezt látni kell. Aztán pont azon a mérkőzésen kaptunk nagy pofont, amelyikre egész végig készülnünk kellett volna. Az, hogy szinte hazai pályán játszottunk, nem játszhatott bele a fiaskóba. Katasztrófával érne fel, ha így lenne" - mondta a szövetség szakmai igazgatója a SportHirado.hu kérdésére. 

„Rengeteg oka van ennek az eredménynek. Először is ott vannak a magyar okok. A hazai bajnokság színvonala az utóbbi időben visszaesett, a sok külföldi pedig elveszi a helyet a magyar tehetségek elől, akik így a kispadra szorulnak. Kérdéses például az is, hogy meg kellett-e hívni Krivokapicsot vagy Puljezevicset. Aztán vehetjük a sérüléseket. A torna előtt Császár keze sem volt még százszázalékos, Ilyés Feri ugyan meggyógyult, de az állóképessége nem volt az igazi. A másik, hogy keveset is tudott együtt készülni a csapat. Igaz, ez mindegyik válogatottra igaz" - folytatja Hajdu. 

A korábbi szövetségi kapitány hozzátette, sose jön jókor egy ilyen szereplés, de nem kell boszorkányüldözés és ráfogni erre meg arra a vereségeket. Elemezni kell a helyzetet, és össze kell fogni. Hajdu szerint ha így folytatjuk, akkor a süllyesztőben találja magát a sportág. 

„Én remélem, hogy ezek után a klubok vezetői is elgondolkodnak majd, hiszen nézzük meg, a Veszprém is szinte a szerb válogatottat fejleszti folyamatosan. Az egyesületek kisstílű érdekei nehéz helyzetbe hozhatják a sportágat és a nemzeti csapatot is. A kluboknak sem jó, ha így marad minden. Csak egy példát említve, a külföldiek létszámát szabályoznunk kell, úgy mint például a labdarúgásban. Hogy mi lesz Csoknyai Istvánnal? Ez rajta és a szakmán is múlik. Sokan támadják majd, ez biztos. Az is kérdés, ő hogyan érzi magát, szeretné-e folytatni."

Kerestük Hajnal Csabát, az MKB Veszprém ügyvezetőjét is, aki így egyben a szövetségi kapitány főnöke is klubjánál. Az elöljáró azonban - arra hivatkozva, hogy többszörösen is érintetett - nem kívánt nyilatkozni. 

 

Pásztor: Aki kevesebbet hibázott, az nyert
„Ilyenkor természetesen szomorú és csalódott az ember, még a második félidőben is bíztam benne, hogy kiharcolhatjuk a középdöntőbe kerülést – nyilatkozta a SportHirado.hu-nak Pásztor István, a Balatonfüredi KC szélsője a Csehország elleni Eb-kiesés kapcsán. – Akadtak olyan játékosok, akik adósak maradtak a jó teljesítménnyel, de nem szeretnék sem neveket, sem posztokat említeni, ezt rábíznám a szakemberekre. Az a tv-képernyőn is átjött, milyen fantasztikus hangulatot varázsoltak a magyar szurkolók Bécsújhelyen, de saját tapasztalatimból kiindulva nem hiszem, hogy ez negatívan befolyásolta a csapatot. Biztos vagyok benne, hogy nagyon megviselte a srácokat a kudarc, hiszen rengeteg munkát fektette abba, hogy sikeresen szerepeljenek, de aki kevesebbet hibázott, az nyert – és ezek ezúttal a csehek voltak.”

 

 

Hozzászólások
Talapa Viktor 2010. január 24. 10:19 (3)
Ígéret
  278

„Szerintem Hajdu inkább fogja be! Ő mit tett le az asztalra??? SEMMIT! Bölcsebb lenne, ha hallgatna és magába nézne! Puljezevicset Ő is állandóan Istenítette, úgyhogy jobb ha hallgat! :@





[Hivatkozás: Török Éva 2010. január 23. 20:10]
Szerintem gondolkozz, mielőtt leírsz valamit.Hogy Hajdu mit ért el? Például egy olimpiai 4.helyet a női válogatottal.

És tisztelendő benne, hogy kimondta azt, amit gondol.
Csonka Dóra 2010. január 24. 01:19 (2)
Újonc
  8
Hajdu ezt megmondta..van benne igazság,.....de elgondolkozhatna....nem kellenek légiosok? krivokapics miért kellett oda? ha ö nem lett volna ezt sem érjük el....szorta a golokat....de végülis nem kell oda, ient kimondani, egy szakembertöl felelötlen buta kijelentés....
Török Éva 2010. január 23. 20:10 (1)
Újonc
  3
Szerintem Hajdu inkább fogja be! Ő mit tett le az asztalra??? SEMMIT! Bölcsebb lenne, ha hallgatna és magába nézne! Puljezevicset Ő is állandóan Istenítette, úgyhogy jobb ha hallgat! :@
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír